Mocsáry Lajos és a nemzetiségi kérdés

Előszó

MOCSÁRY LAJOS ÉS A NEMZETISÉGI KÉRDÉS.

Egy régi fényképről, a hatvanas-hetvenes évek határáról komoly férfiarc tekint reánk. Szemében jóságos és szelid tekintet, szabályos és nyugodt arcán harmónia. Az egyszerű zsinórzatú fekete magyar ruha visszaidézi a hatvanas évek megújhódott nemzeti lelkesedését. Az oldalt választott gesztenyeszín dús haj és a gondozott, tömör körszakáll értelmes és megnyerő arcot keretez. Mindenben a régi magyar úriember, az idilli és békés táblabíróvilág embere, gondolnók, ha nem olvasnók a kép alatt Mocsáry Lajos nevét, kinél keserűbb és szomorúbb férfiút nem ismert, nem ismerhetett a 67-es Magyarország.
Holott Mocsáry Lajos e korszaknak legkiválóbbjai közül való, igaz, hogy nézetei miatt a legmagányosabb is. Nem voltak hívei, követői is csak nagyon későn akadtak, mikor már egészen más világ környékezte az andornaki kúria elhagyott lakóját. Ritka hosszú élet jutott osztályrészéül, nézeteinek következetessége roppant magányt hozott reá. A kiegyezési, majd meg a millenáris idő közvéleménye nem szívesen hallotta nevét. De kezdetben ott állott az 1867 után feltámadt függetlenségi mozgalom megindítói között. Ám saját pártja, a függetlenségi párt is hamar elfordult tőle, egyik legkiválóbb elméjétől s e ritka világosságú lelkiismeretnek szörnyű egyedüllétben és keserűségben kellett kilobbannia. Nevét alig említették, működését nem dicsérték a különféle vármegyei és nemesi monográfiák a közélet jelesei között. A politikában kellemetlen emléket hagyott maga után. Ha felszólalt a magyar képviselőházban, a sorok kiürültek körülötte s elhagyták barátai, saját pártja is viharozva zavarta szavát. Hogyne, hiszen munkássága, közéleti pályája, minden törekvése oly kérdéssel foglalkozott, mely szerfölött kényes természetű volt a 67-es Magyarországon: Mocsáry Lajosnak azért jutott ez a magány, ez a példátlan osztracizmus, mert a köztudat követelményeivel szemben egészen más módszereket keresett a nemzetiségi kérdés területén. Azt tartotta, hogy a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, a kezelése tekintetében uralkodó állapot a legnagyobb veszedelmet hozza Magyarországra. Midőn Ausztria és a közösügyi rendszer ellen beszélt és írt, helyeslés és egyetértés kísérte,hogyne, a függetlenségi gondolatnak, Magyarország politikai önállásának alig volt nála különb és határozottabb teoretikusa; ám ha a nemzetiségi kérdést említette, a harag és a visszavonás szelleme emelkedett ellene s az általános népszerűtlenség végül is magányba szorította a férfiút, aki talán még a tragikus és vaskövetkezetességű Teleki Lászlónál is nagyobb eréllyel hirdette: a szabadság szent szelleme egy és oszthatatlan. Vissza