Mizser

Előszó

Mizser Pál a Képzőművészeti Főiskola festőszakán szerzett diplomát. De az azóta eltelt másfél évtizednek az az egyik alapvető eredménye, hogy ma már aligha nevezhető csak festőnek, inkább művésznek, a tér szervezőjének, olyan alkotó embernek, aki mindig az élmény, az érzelmi-indulati, intellektuális tartalmakat hordozó képi vízió természete szerint választ anyagot, technikát, műfajt, alkot festményt, grafikát, gobelint, domborművet, fémfa-üvegplasztikát, fényszobrot. A másik az, hogy sokféle keresés, inspiráció után egyre inkább levedlette vagy beolvasztotta a különböző hatásokat, s kialakultak és alakulóban vannak a képi gondolkodás jellegzetesen rá jellemző jegyei.
Ezen a kiállításon egy kollázs- és egy plakett-sorozatát mutatja be a művész. A festett felületet és a ragasztott papírt kombináló kollázsok 1975-ben készültek két hónap alatt, a mintegy félszáz plakett 1977-ben, szintén néhány hónap alatt. Az egylendület, az ugyanazon indulatú sodrás ereje érezhető is rajtuk, de nemcsak ez, hanem a tartalmi egybekapcsolódás is, hogy bennük sorozatban kibontott képi gondolatsor fogalmazódik meg.
A képeken egy kétségbeesett, de megalkuvás nélküli, egy romantikus, de keserű indulatú viaskodás víziósora bomlik ki előttünk: lázadás az emberi kapcsolatok kiüresedése, a nagyotakarást lefokozó kényszerűségek, a kiszolgáltatottság ellen. Új Ulyssesek, Ikarusok indulnak útnak, feszülnek neki a térnek, küzdenek a rájuk törő neve-sincs szörnyekkel. Színes magazinok összeszabdalt lapjaiból kelnek életre, összeálltak egy egészen más lényegű, a hamis idillt tagadó, az elgépiesedést, a kiüresedést felmutató figurákká. Szétesnek és összeállnak, keresztül fúj rajtuk a szél.
A plakettsorozat is a kollázsokkal rokon mondanivalót fogalmaz meg. A szituációteremtés lényege azonban ezeken már nem a viaskodás, hanem a szembesítés. Nem két-három figura ütközik egymással, hanem egyetlen ember szembesül környezetével, az ember-teremtette veszélyekkel. Az utolsó plakett a dolgok színét és visszáját egyaránt idézi. A felső, érintetlenül hagyott, simára polírozott rész felületén, akár önmagunk tükörképét is megláthatjuk, az alsó rész pedig azt a kacattemetőt idézi, amit a gyűjtő-fogyasztó ember hagy maga után.
Kerékgyártó István Vissza