Mítosz és geometria a Braun gyűjteményben

Előszó

Mintha ez a cím első olvasásra súlyos ellentmondást tartalmazna. Művészeti ismereteink fölidézése azt sugallja, hogy a geometrizmus a festészetben akkortájt bukkant föl, amikor a művészek a transzcendens, a misztikus, sőt egyáltalán az irodalmias gondolatokat száműzni akarták képeik felületéről; azoktól végleg meg akartak szabadulni. A XX. század eleje jut az eszünkbe, a kubista művészet szintetikus korszaka, ami logikailag vezetett el a geometrikus absztrakcióhoz. Ám ha egy kicsit is mélyebbre ásunk művészeti műveltségünkben, rögtön tudatosodik, hogy a geometrizmus mindig is jelen volt a művészetek történetében, és része volt a képi megjelenésnek, az őskortól kezdve. Az ősi képzőművészeti alkotások, bizonyosan tudjuk, transzcendens céllal készültek. Azoknak a geometrikus jeleknek, amelyeket az altamirai barlang belső kamrájában, jóval a bölények mögött pirossal festettek föl, éppúgy misztikus tartalmuk volt, mint Lascaux lovai körül a négyzeteknek, pontoknak és más geometrikus jeleknek, legfeljebb pontos értelmüket nem ismerjük. Az ősi kerámiákon, már a legkorábbi ismert darabokon is, geometrikus díszítéseket találunk. Hogy nem puszta dekorációk voltak ezek, azt a bizonyosan kultikus célú, ugyanezen anyagból készült oltárlapocskák és szobrocskák hasonló díszei bizonyítják (például a Hódmezővásárhely melletti újkőkori lelőhelyen talált ú.n. "Kökénydombi Vénusz" és az ugyanonnan előkerült kerámia oltártábla). Az ókori görög vázákon azután a geometrikus díszek között fokozatosan jelennek meg a mitikus, majd mitologikus jelenetek: temetési szertartások, kultikus táncosok menetei, majd később az istenek mítoszai. A görög művészet klasszikus korától a geometria a művészetben visszahúzódik a díszítmény elemei közé, miközben a közel- és távolkeleti művészetekben változatlanul nagy a jelentősége. Vissza