Előszó
Részlet a könyvből:
A SZÉNÉGETŐ KOGORO
Japán mese
Valamikor régesrégen élt egy szegény ember Bungó tartományban. Ez a szegény ember épített magának az Uhiyama hegyén egy kis kunyhót és egy szénégető kemencét. Ott élt egymagában a vadon közepén, faszenet égetett és azzal kereste meg a betevő falatját. Ezért aztán Szénégető Kogorónak hívták őt az emberek.
Egy napon egy szép, fiatal leány állt meg Kogoró szegényes kis kunyhója előtt. Nem teketóriázott sokat, hanem így szólt Kogoróhoz:
- Álmomban megjelent nékem Kiyamicu istennő és megparancsolta, hogy keresselek fel téged és legyek a feleséged. Mától kezdve hát nekem is adj helyet a kunyhódban.
Kogoró erre így felelt neki:
- Hogyan tagadhatnám meg a kívánságodat, mikor ilyen szép, ifjú leány létedre ilyen hosszú, fáradságos utat tettél meg, hogy eljöjj hozzám ide, a vadonba? Csak az a baj, hogy itt egy magamnak is alig van mit ennem, nem hogy két embernek elegendő volna.
De a leány nem sokat törődött ezzel a beszéddel, előhúzott a ruhája redői közül egy arany brokátból varrott zacskót, kivett belőle két aranyat, odaadta Kogorónak és beküldte őt a városba, hogy ott ennivalót vásároljon. Kogoró fogta az aranyakat s nyomban elindult velük a városba. Az Uhiyama hegy lábánál folyt a Tanigava folyó, ott tartott pihenőt egy fűzfa árnyékában, mert forrón sütött a nyári nap. A fűzfák alatt, a víz csöndes tükrén két mandarinkacsa úszkált.
- Jó kis pecsenye lenne ezekből a kacsákból! - gondolta magában, azzal fogta a két aranyat és célba vette velük a madarakat. De akármilyen gondosan célzott, mégis elvétette őket; a kacsák felröppentek, az aranyak pedig elmerültek a folyó vizében. Mit volt mit tennie, üres kézzel tért haza szénégető-kunyhójához. Ott aztán bevallotta a leánynak, hogy két szép kacsát akart zsákmányul ejteni, de nem volt szerencséje és a két kavicsot, amit tőle kapott, elvesztette.
Vissza