Mit tegyünk, hogy életük teljesebb legyen?

Előszó

Vaknak születni, vagy később elveszteni a látást - a kívülálló éppúgy nem tudja beleélni magát, mint ahogy nem ábrándozik egy repülőszerencsétlenségben, vagy súlyos közlekedési balesetben való részvételről. Valahogy hasonlóképpen utasítja el azt a gondolatot is, hogy ez a sors jutott Magyarországon több mint harmincezer embernek, s akiknek körülbelül százezer hozzátartozóját - szüleit vagy gyerekeit, testvérét vagy házastársát is - a maga kegyetlen valóságában érinti a vakság ténye. Ez az elutasító alapállás - mely táplálkozhat a tájékozatlanságból, érdektelenségből, vagy a ma tapasztalható általános elidegenedésből - átszövi nemcsak a magánszférát, hanem a hivatalok, állami és társadalmi szervek működési mechanizmusát, a közéletet is. Talán ez is hozzájárul, hogy a vak gyerek szülei is sérülnek lelkileg, hiszen csalódnak elképzeléseikben, reményeikben - napi életvitelük sokkal nehezebb lesz, idegi megterhelésük fokozott. Bizonyos értelemben fogyatékossá is kell válniuk - bele kell élniük magukat a gyerekük helyébe, különben nem tudnak neki segíteni.
Jó lenne felrázni a társadalom lelkiismeretét: most, amikor mindenkinek több gondja van, mint tegnap volt -, hogy vannak, akiket a versenyhelyzet nem a javuló életkörülmények felé sodor, hanem a teljes esélyegyenlőtlenség irányába. A valamivel több segély értéke az infláció miatt valójában napról napra csökken, s hiába nyílnak meg bizonyos területek a vakok számára, ha tíz másik területről kiszorulnak. Valószínűleg nem állok egyedül a gondolattal, hogy egy társadalom magasabbrendűsége, emberközpontúsága azon is lemérhető, hogy hátrányos helyzetű tagjait mennyire hagyja magára - vagy mennyire gondoskodik róluk. Ez persze múlik a politikai vezetés szociális érzékenységen és a gazdasági körülményeken is: nem elsősorban a segélyek összegeinek emelését kell szorgalmazni, hanem mindenekelőtt sokoldalú gondoskodással az esélyegyenlőséget kell biztosítani. S ne a vak kilincseljen a hivataloknál, hanem az az összeg vagy szolgáltatás „járjon" - vigyék oda hozzá, vagy küldjék el neki külön kérvény nélkül - ne alamizsnának vegye, hanem járandóságnak.
Ez a könyv, amelyet a legjobb szakemberek, gyógypedagógusok írtak, olyan alapmű, amely el kell hogy jusson valamennyi, vak gyermekét egyedül nevelő szülőkhöz. Vissza