Előszó
Nincs annál nagyobb öröm egy könyv szerzője számára, mint ha felkérik a folytatásra. A főzzük ki együtt! megjelenése utánozhatatlan boldogság volt számomra, hiszen az az érzés, amikor az ember az első megjelent könyvét kézbe veszi... nos, nem is találok rá szavakat. A második pont a felkérés: mert ez azt jelenti, volt értelme az első könyvnek, hiszen Önök, kedves olvasók és konyhában szorgoskodók úgy ítélték, szükség van Tóth Endre receptjeire.
Mi mást tehettem volna: minden tudásomat latba vetve összeállítottam a Mit főzzünk ma? könyvet, ami csokorba gyűjti a televízióműsor legjobb receptjeit. Nagyszerű érzés volt, hogy sokszor találkozott az ízlésünk, mert ezek a receptek nemcsak szerintem a legjobbak, Önök is annak ítélték őket. Megpróbáltam röviden összefoglalni a bennem munkáló gondolatokat, amikor nekifogtam ennek a kis bevezetésnek, íme az eredménye:
„Vannak kifejezetten elméleti tudományok, a szakácsművészetben azonban a legjobb mesteriskola a gyakorlat. De ebben a művészetben benne van a tudomány is: a kísérletező kedv, ami pedig az emberek többségére jellemző. Lustaságból persze könnyen lehet nemet mondani a sütés-főzésre. A helyzet azonban egyszerű: a gyakorlati mesterszakácsnak a konyhában a r helye, ahol taníthat. És nem lehet más vágya, minthogy tanuljanak tőle!"
Nos, talán legyen ez a végszava a bevezetésnek, hogy mihamarabb nekiláthassanak Önök is a gyakorlatnak, fussanak végig a recepteken, és persze próbálják ki őket mihamarabb. Azt csak a büszkeség mondatja velem, hogy ha sikeres lett az étel, kínáljanak meg másokat is, ahogyan én is teszem azt nap mint nap.
A legvégére talán csak annyit: csudajó érzés, amikor visszatérő vendéggel találkozom, aki magabiztosan ül az asztalhoz, mondván, nincs kétségem, hogy nagyszerű ebéddel vagy vacsorával várnak. Kívánom, hogy Önök is megismerhessék ezt az érzést!
Vissza