Mit den Augen einer Frau

Előszó

Részlet a könyvből.

A kastély felől fújt a tavaszi szél, de nem egyenletesen, hanem szeszélyesen. Már a harangszónál olyan mulatságos volt ez: ahogy a harangszó hullám vonalszerűén hol ellanyhult, hol egyszerre megerősödött a szél szárnyán, azt lehetett volna hinni, hogy a kápolna, ahonnan a hang érkezik, nem áll egyhelyt, hanem közelébb suhan, vagy távolabbra siklik. Pele Marist búcsúztatta a harangszó, az öreg koldusasszonyt, aki tegnap virradóra halt meg; szalmazsákjában jócskán találtak megtakarított pénzt és írást is reszketeg szarkalábbetűkkel, hogy háromszor kell érte harangoztatni. A vén koldusasszony búcsú-gingallóját kapdosta ilyen kegyetlenül a májusi szél, mintha hancúrozó jókedvében darabokra akarta volna tépdesni, mint a kölyökpuli a szemétbe dobott tollseprőt.
Magdolna ott kuksolt az orgonabokrok virágzó sűrűjében. Volt itt neki egy titkos búvóhelye. Pokrócot szerzett a padlás lim-lomjai közül, azt hozta ide lopva a bokrok közé, ahol a tövek között kicsiny tisztás adódott. Ha sikerült valami tilos könyvet lopnia apja könyvtárából, ide hozta, hogy a lelkiismerettől és kíváncsiságtól viharosan dobogó szívvel falja az oldalakat, néhol korántsem értvén az olvasmány jelentőségét, csak zagyva sejtelemmel kutatván a felnőtt élet forró rejtelmeit. Visszahőkölt néha arról az útról, amerre kezdetleges képzelete vezette és az orgonabokrok titkos magányáéban is elpirult önmaga előtt, (hogy ilyen vétkesen és pákosztosan játszadozik romlatlan romlottságával... Vissza