Előszó
Misztikus barbarizmus. Furcsa cím. És furcsa képek. A felületes szemlélőnek csupán vászon, festék, kóc, rozsdás fémhordók kavalkádja ez, egy őrült festő lázálmai vászonra applikálva. Ám az, aki...
Tovább
Előszó
Misztikus barbarizmus. Furcsa cím. És furcsa képek. A felületes szemlélőnek csupán vászon, festék, kóc, rozsdás fémhordók kavalkádja ez, egy őrült festő lázálmai vászonra applikálva. Ám az, aki hajlandó megtenni egy aprócska lépést, és ki tud szakadni a szürke hétköznapok szűk perspektívájának béklyóiból, körülnéz, és meglepve tapasztalja, hogy a vásznon lévő kavalkádból izmok, inak, hangok, szagok, érzések körvonalai sejlenek fel, "láthatóvá válik a láthatatlan". Akinek a festészet alpesi tájképeket, kisdedeket dajkáló negédes madonnákat jelent, nem ajánlom a képeket. Bár lehet, hogy őket is megérinti a tömény erő, a nyersesség (nem durvaság!) ami a vásznakról áramlik a szemlélő agyába. Az, hogy a képek túlléptek a második dimenzión és kiemelkedéseket, bemélyedéseket, hegyeket, völgyeket hoztak létre a felszín alatt munkálkodó erők, jelzi,hogy ez a fajta festészet több, más, mint a megszokott. Furcsa kettősség uralja a képeket: esetlegesnek, könnyedén odavetettnek, tessék-lássék összemázolt vászonnak tűnik, ám hatalmas koncentráció, összpontosítás, a tudatalatti "tudatos" felhasználása szükséges megalkotásukhoz. Tulajdonképpen önarcképek ezek, még ha nm is a festő portréja látható rajtuk, az arckép, a személyiség egy másik dimenzióban materializálódik, ott, ahol már nincs tér, idő, gépek, test, "csupán" lélek és érzés létezik. Az a transzcendens világ, ahová ezek a képek elvezetnek, a hétköznapok által meggyötört ember számára ez különös. Vagy inkább talán misztikus...
Vissza