Miskolci Téli Tárlat

Előszó

Tavaszi, Nyári, Őszi és Téli Tárlatok nyílnak szerte az országban. Gondolunk-e arra, miként jönnek létre ezek a tárlatok, van-e valami meghatározó elv, gondolat, mely köré szerveződnek? Kik állítanak (állíthatnak) ki ezeken a fórumokon? Mi a célja egy ilyen bemutatónak?
A képzőművészeti kiállítások rendezésének hagyománya - immár egy évszázada - tárgyilagosabban, sztereotip megoldása közismert: művek beadására felhívás, szabadon, esetleg névre szólóan, műfaji, technikai, méretezési, keretezési, paszpartúrázási megkötésekkel és néhány díj kecsegtető összegének megnevezésével.
A kiállítás mint műfaj, számtalan lehetőséget kínál. A spontán egymás mellé kerülő, más nyelven, másról szóló művek halmaza, „ez van" szintű primer dokumentáció. Az ilyen kiállítás anyagának rendezője, ahhoz a folyóirat-szerkesztőhöz hasonlatos, aki nem tudja előre, mi is lesz a következő számban, csak a napi postát várja, s a beérkezett írásokat belátása szerint (ha kell ideologizálva) léniába állítja. Ez a fajta „postabontó" kiállítást rendező ilyen tisztán persze nem létezik, hiszen a zsürorok szűrőjén át érkezik elé minden. A zsűrik pedig összetett szempontok alapján válogatnak. Tekintettel vannak kvalitásra, névre, életműre, életkorra, kollégára, barátra, szociális körülményekre, földrajzi hovatartozásra stb., stb.
A spontán egymás mellé kerülő műveket felvonultató tárlatok, nem tekinthetők a legkorszerűbb kiállítási formának. Ezek az évszakokhoz kötött tárlatok, még azt a gondolati kohéziót is nélkülözik, amivel a valakinek vagy valaminek az emlékére, tiszteletére, évfordulójára rendezett kiállítások rendelkeznek. Esetleg néhány az általánosság útvesztőjébe tévedt, kétes kimenetelű, tematikus kiállítás tarkítja még az összképet pl.: Arcok és sorsok, Család és társadalom, Mezőgazdaság a művészetben, Katonaélet a Néphadseregben stb., stb. E tekintetben szinte egyedülállónak számítanak a szombathelyi Textilbiennálé kiírásai, vagy a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának újabb - valódi gondolati vezérfonalat adó - kiállítási felhívásai.
Mind a két rendezési metódusnak megvannak az ellentmondásai. Igya „postabontó" típusú rendező szerepe inkább passzív, nem igényel alkotó jellegű gondolatokat, kevés lehetőséget kínál egy kiállító intézménynek a kortárs művészetben való aktív részvételre, esetleg annak bizonyos mértékű irányítására. Sajnos a másik típusú rendezői magatartás se mindig eredményes. Hiába igyekeznek a rendezők jól, vagy kevésbé jól kieszelt koncepcióval alkotások készítésére, serkenteni a művészeket, ha valamilyen oknál fogva, a kiírt gondolatra nem rezonálnak megfelelő számban és minőségben. Mint az megtörtént a Stúdió meghirdette Hagyomány I. című kiállítás esetében. A hitelt érdemlő koncepcióval pályázatot, tárlatot hirdetők, alkotó módon kívánnak részt venni a művészeti életben, általuk fontosnak ítélt kérdéskörök átgondolását, tisztázását segítik. Talán van, aki idegenkedik az ennyire profillírozott, előre meghatározott tematikájú tárlatoktól, félve a gondolati uniformizálástól. Ez a félelem feleslegesnek látszik, ha a jelenlegi, hazai kiállításrendezési gyakorlatra tekintünk, hiszen az egész országban csak elvétve készülnek igazán jó koncepciójú tárlatok.
Mindez nem jelenti azt, hogy egyedül a szigorúan tematikus kiállítási programok lennének üdvözítőek, de még azt sem, hogy megoldás lenne a szezon típusú (Tavaszi, Nyári, Őszi, Téli) kiállítások elhagyása, leépítése. Helyenként ugyanis ez a rendszeres képzőművészeti fórumok számának minimálisra csökkentését eredményezi. (Lásd pl. az egri Őszi Tárlat megszüntetését!) A meglevő kiállítási fórumokat nem megszüntetni, hanem tartalmi és anyagi szempontból is izmosítani, fejleszteni lenne ajánlatos.
Az idei miskolci Téli Tárlat anyagának szemlélésekor is felismerhetjük a képzőművészeti élet fent említett problémáit. Kezdetben csak a területen élő művészek állítottak ki a Téli Tárlaton, majd a hetvenes évek elején országos körűvé szélesítették ki, a színvonal emelését remélve. Ezt követően évekig az igényesebb vidéki kiállítások egyikének számított a miskolci Téli Tárlat. Mai változata azonban egyre inkább, egyenetlen kvalitásokat felmutató, értelmetlenné váló körmondat méreteket kezd ölteni. A nagy mennyiségű anyag vitathatatlan érdeme, hogy jó néhány igényes, kvalitásos mű részben feledteti a fent vázolt problémákat, s a legjobbak sokszor, - szinte mindegyik műfajban - a területen élő alkotók közül kerülnek ki.
Az említett anakronisztikus jeleket érzékelik a Téli Tárlat rendezői is, így a háttérben folyik egy koncepciózusabb rendszer kidolgozása. Sajnálatos tény azonban, hogy nem kizárólag konceptualizálási, rendezési problémák rejlenek e jelek mögött, jó kiállításokhoz jó művek is szükségesek.

LENGYEL LÁSZLÓ Vissza