Fülszöveg
Vajúdó időszakban, az 1950-es évek legelején robbant be Miodrag Pavlovié a szerb költészetbe, s azonnal a sematikus, konzervatív, illetve az új utakat kereső, modern irányzatok akkoriban dúló harcának kereszttüzébe került: botránykő lett a konzervatívok szemében igazolás, „példatár" a modern felfogásúak számára. Groteszk, abszurd, olykor morbid képekből építkező költészete radikális szakítás volt a háború utáni fél évtizedben uralkodó költészettel.
Második korszakában, a hatvanas években megjelent köteteiben érdeklődése a jelenből a régmúltba fordult, a történelem, a mítosz és a legenda kezdte foglalkoztatni, hatalmas tér- és idődimenziókban mozogva bekalandozta a világot, Hellásztól a Balkánon át Nyugat-Európáig.
Eddigi harmadik korszakában, a hetvenes évek közepétől publikált köteteiben szintetizálja előző két korszakának eszmei és poétikai tapasztalatait, eredményeit. Múlt és jelen, nemzeti és planetáris dimenziók, mítosz és újsághír, fennköltség és humor ezer színben és...
Tovább
Fülszöveg
Vajúdó időszakban, az 1950-es évek legelején robbant be Miodrag Pavlovié a szerb költészetbe, s azonnal a sematikus, konzervatív, illetve az új utakat kereső, modern irányzatok akkoriban dúló harcának kereszttüzébe került: botránykő lett a konzervatívok szemében igazolás, „példatár" a modern felfogásúak számára. Groteszk, abszurd, olykor morbid képekből építkező költészete radikális szakítás volt a háború utáni fél évtizedben uralkodó költészettel.
Második korszakában, a hatvanas években megjelent köteteiben érdeklődése a jelenből a régmúltba fordult, a történelem, a mítosz és a legenda kezdte foglalkoztatni, hatalmas tér- és idődimenziókban mozogva bekalandozta a világot, Hellásztól a Balkánon át Nyugat-Európáig.
Eddigi harmadik korszakában, a hetvenes évek közepétől publikált köteteiben szintetizálja előző két korszakának eszmei és poétikai tapasztalatait, eredményeit. Múlt és jelen, nemzeti és planetáris dimenziók, mítosz és újsághír, fennköltség és humor ezer színben és változatban kavarog verseiben.
A tematikai és formai sokszínűség mellett Pavlovic költészetének van egy állandó jellemzője, amely legfőbb erénye is: a képpé váló gondolat. A szerb költészetben a gondolati lírának alig van hagyománya, s az a kevés is, ami említhető, kizárólag retorika. Miodrag Pavlovic úgy alkotott maradandót, hogy magabiztosan elkerülte a két oldalról fenyegető veszélyt, a retorikusságot és a hermetikusságot. A gondolatot képeken átcsillantó költészetével hazáján kívül is rangot, megbecsülést vívott ki magának.
Vissza