Mindszenti vőfélykönyv

Előszó

A vőfélykedés kialakulása A feudális középkorban királyi, fejedelmi udvarokban a társas összejövetelek, lakomák, szórakozások egyes tisztségeit, nevezetesen a vigasságra összegyűlt sereg szórakoztatását, a rendezvény lebonyolítását és rendjét a mókamester, hoppmester, udvari bolond látta el, illetve irányította. Ez a szerep a főnemesi udvarok társas szórakozásainál is meghonosodott. Ahogy a szokás egyre lejjebb került a társadalmi piramisban, úgy különült el az összejövetelek irányításának feladatköre; illetve a 16-18. században az énekes szolgák, szolgadiákok tevékenységével bővült, színesedett.
Miután a török hódoltság során a Dél-Alföldön, a tiszántúli terület csaknem valamennyi helysége elpusztult, levéltári dokumentumok híján nem tudjuk pontosan azt a kort meghatározni, amikor a mulattató és rendező föladatköre beépült a népi vigalmakba. Mindenesetre, a 18. sz. közepén a parasztlakodalmakban, mint a család és a közösség legnagyobb, gyakran több napig tartó vígságos összejövetelén már ott találjuk a kérőt, kiadót és a vőfélyt. Arra vonatkozólag, hogy ezek a funkciók még jó darabig elkülönültek egymástól, egyes vidékeken egészen korunkig, Tárkány Szűcs Ernő meghatározását idézzük:
"A vőlegény násznagyának a külön neve a kérő vagy szószóló, a menyasszonyé a kiadó [...] volt, szerepük is elsősorban a leány kikérésére, kísérésére, illetőleg kiadására szorítkozott [...]
A vőfélyek és a nyoszolyólányok (koszorúslányok) mindkét házastárs részéről mint kíséret és testőrség, a lebonyolítás különböző cselekményeiben vettek részt, a meghívástól a házkörüli teendőkig. Rendszerint a közeli rokonságból kerültek ki, vagy szomszédok, barátok és barátnők voltak. Kivált közülük a nagy vagy első vőfély (nyoszolyólány), akinek fontos szerepét a házastársak testvérei közül töltötte be valaki. Megbízatásukat rokoni, baráti alapon látták el." Vissza