Előszó
Részlet a könyvből:
Dániel Bertaux A szociológia mint írás című tanulmánya1 joggal veti szemére az „intézményesült" szociológiának, hogy miközben a szociológus „ma már tudja, hogy egy beszédmód...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Dániel Bertaux A szociológia mint írás című tanulmánya1 joggal veti szemére az „intézményesült" szociológiának, hogy miközben a szociológus „ma már tudja, hogy egy beszédmód tartalmát nemcsak szemantikai állománya adja, hanem az a forma is, amelyet magára ölt", szövege megírásakor mintha félretenné a stílust érintő kérdéseket, s elnémulna, amikor az írás mozzanatáról kellene hogy szó essék. „Ám ezenközben a szociológusok azért eléggé furcsállják, hogy - mint kiderül - nem sikerül lelkes olvasóközönségre szert tenniük." Pedig, folytatja gondolatmenetét, a válasz elég egyszerű. Hisz olvashatónak, „emészthetőnek" azt szokás tartani, ami - szemben az established szociológiai szövegekkel, hasonlóan az irodalomhoz, filozófiához, a mai történettudományhoz, a történelmi személyiségek életrajzához - nem tudományos, hanem regényes formát ölt. A szociológiai írásmód pedig nem ilyen. S miközben „minél inkább törekszik rá az intézményesült szociológia, hogy a tudomány látszatába burkolózzék (ami intézményi, sőt társadalmi legitimitásának alapja), tudományossága annál inkább tisztán formális lesz, annál inkább elveszíti hiteles szociológiai tartalmát, azaz a társadalmi viszonyok történelmi mozgására vonatkozó konkrét ismeretelemeket." De, teszi fel a kérdést, ha így áll a helyzet, „milyen másfajta beszédmóddal kísérletezhet a szociológia", ha közelebb kívánna kerülni „az általa megjeleníteni kívánt tartalomhoz?" Tanulhatna-e a szociológia az irodalomtól, próbálhatna-e olyan nyelvezeten megszólalni, ahogy az teszi, ha egyszer az is a társadalomról beszél? Válasza az, hogy igen. Hisz „még a narráció legegyszerűbb formája, a lineáris elbeszélés is alkalmas lehet komoly elméleti mélységet hordozó tartalmak megjelenítésére. Minden a konkrét megfigyelésekre támaszkodó elemzések igazságtartalmától, illetve a belőlük építkező szintézis minőségétől függ. Az elbeszélő forma persze leszűkülhet felszínes látszatok lapos leírására is, amelyből nem világlanak ki a lényegi összefüggések, mint ahogy, épp ellenkezőleg, használható arra is, hogy leírjuk vele a végre feltárt összefüggések működésmódját." Hisz nincsen közvetlen kapcsolat tartalom és forma között, s egy diskurzus elméleti mélységét nem az tanúsítja, ha nehezen érthető.
Vissza