Mindhalálig

Előszó

A magyarságot, a magyar népet, a nemzeti múltat soha sem gyaláztak annyit, mint az utolsó másfél évtized alatt. Mártírjairól letépték a glóriát, államférfiaitól, hadvezéreitől és közvitézeitől elvitatták még a becsületet is. Ifjúsága és gyermekei lelkéből ki akarták lopni a nemzeti öntudatot és önbecsülést is. Ez a könyv mégsem vitairat, de elsősorban szól annak a szabad földön nevelkedett ifjúságnak, amely már nem ismeri az elveszett otthont és szól azoknak a fiataloknak, akik a pánszláv bolseviki elnemzetlenítés elől menekültek ide, de akiknek lelkén nem hagyott nyomot a szovjet vitriol. Lássák meg ők, akik utánunk jönnek s akik egy szabad Magyarország gazdái, vezetői lesznek, hogy a magyar ezeresztendőben sok volt az árny, de több volt a fény. Sok volt a hiba, de több a siker, az emberség, hősiesség. S ekként gátlás nélkül mondhatjuk el Reményik Sándor örökszép hitvallásával: „Szeretlek népem - mindhalálig!" A magyar betű szolgálatában eltöltött negyven esztendő szépségével és keservével mondom el hát: ne kívánjuk vissza a múltból ami rossz volt, de százszorosan becsüljük meg a jót, a szépet. Mert ez a nemzetvédő harc nem elveszett és nem reménytelen. Hiszen nem véletlenség az sem, hogy a Mikes Kelemen Kör keretében olyan fiatal magyar teszi lehetővé e könyv megjelenését, aki 1956 dicsőséges szabadságharca után jött Nyugatra, aki velünk idősebbekkel és október huszonhárom halhatatlan „srácainak" áldozatkészségével hirdeti: „Szeretlek népem - mindhalálig!" Két élő és sok-sok holt magyar nemzedék találkozik tehát az ezután elkövetkező sorokban: a kereszt előtt letérdelő Vajk, a magyarokat kereső Julián barát, az országért imádkozó szent királylány, a halhalhatatlanságba vágtázó Petőfi, a doni és budai harcos és az októberi szabadsághős. S ha csak egy igaz akadt is a hazátlanság nagy pusztaságában, aki megértette a magyar lélek nagy folytonosságát és örökkévalóságát, akkor a tollforgató nyugodtan elmondhatja: Nem éltünk hiába! Harcolni kell tovább! Mindhalálig! A szerző. Vissza