Előszó
Tavasszal: érettségi, karácsonyra: első kötet, a Mindenség-kalitka. Burokba született tizenéves szerencséjével ismerkedünk? Orrhosszal megelőzve a még csábítóan szűzi új évezredet, ő itt van! Hóna...
Tovább
Előszó
Tavasszal: érettségi, karácsonyra: első kötet, a Mindenség-kalitka. Burokba született tizenéves szerencséjével ismerkedünk? Orrhosszal megelőzve a még csábítóan szűzi új évezredet, ő itt van! Hóna alá csapta a Mindenség-kalitkáját; néhol talán dróthíjas, másutt mintha szőlőkacsnak képzelné magát, foglalatából kikunkorodik a drótja. De mindez figyelmeztetése lehet: Mami és papi! nem a kalitka a mindenség! Ez itt nem kifordítom a bundát, mégis bunda a bunda! Itt benne van a mindenség. És gondolhattok rá nagybetűsen is! Az ott, belül, röpdös meg hintázik. És legfőképpen: énekel. A híjas kalitfalon át? A ki-be görbült drót közt? Hagyjuk abba a költőnek szánt kérdezősködést. Ráadásul ezzel a "most aztán megcsíptelek!" felhanggal. Hol van még költőnk attól - korban hol van -, hogy doktorságért disszertáljon (miként Weöres Sándor huszonhat évesen) az éppencsak megkezdett tizenkilencedik évével?! "A remekművek közt vannak virtuózan megmunkáltak ugyanúgy, mint lomposak és ügyetlenek... könnyen felsorolhatunk egy-egy formai szabálynak megfelelő és megnemfelelő remekművet egyaránt." Mindjárt más, ha tudjuk, ezt Weöres értekezte, és mi használati útmutatóként javasoljuk a Mindenség-kalitka olvasásához. Sokféle idő van, mégsem érzünk rá, amikor kell, hogy a sokfélében mekkora külön szelet a nagytizenéveké. Pedig (a legkisebbet torzítva) valódi környezetében kell néznünk a Mindenség-kalitka költőjét és verseit, a tizenéves előd verseit olvasva hozzá ("húszéves sem vagyok, de sajnos a napok sebesen kerekeznek" Weöres, 1932), és tizenéveitől éppen csak búcsúzó kortársát ("Dehogy félek, csak benőtt/ a kötél, testemmé lett,/ hurokba zárt idő előtt,/ semmivé fojt húsz évet" Szentmártoni János, 1995) ahhoz, hogy helyére kerüljön Oravecz Pétertől: "szentek fejtetején tündöklő tányérakna billeg." Mert csupán így olvasva derülhet ki még az is, hogy a kölyök Weöres remekmívű két sorát: "Ég bikája, fény fejedelme, önnön magadból született/ Szépséges kék tányér, ki a földet önnön magadból eteted" (részlet a Rhá-himnuszokból, 1932-ből) fejebúbjával a kölyök Oravecz Péter eléri, bár mélyebb ez a gödörnyi kor, ahonnan fölkiált (Michelangelo c. versében): ... Nincs mentség,/ Isten vagy, hát segíts rajtam, nyújts kezet!/ - Viharként rettent, ihlet ha támad,/ merjek-e tollat ragadni utánad,/ te boltív-gerincű, púpos mennyezet."
(A szerkesztő)
Vissza