Mindenkori utolsó világok

Fülszöveg

Az "utolsó világok" paradigmájában a világ természetszerűleg egyszerre első és utolsó, mivel mindenkori, hiszen bennük valóság keveredik a képzelettel, hogy általuk váljék belakhatóvá az olvasott írás lehetséges világa. Az európai kultúra(r)omlás sorozatának lehetséges világaiban a mindenkori maradék szubjektum számára a világ azért utolsó, mert mindegyikőjükre vár a maga utolsó világok virágzó rohmalmazának sorozatából. A regény e századvégi osztrák szövetén a "feljegyzések" erről a szubjektumkioltó romjárásról tudósítanak. Az osztrák regényirodalom "mindenkori utolsó világaiban" az eltűnő protagonisták a világot még egyszer, utoljára szövegként igyekeznek megérteni és szöveggé igyekeznek alakítani. A szerzők - és az olvasó elbeszélők - nekifeszülnek a pusztító Történelemnek, s a világot töredezettségében is újramesélik.

Bombitz Attila (1971) a Szegedi Tudományegyetem Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszékének adjunktusa. Fő kutatási területe s tanulmányainak, kritikáinak témája a kortárs magyar és német nyelvű irodalom. Írásai az Élet és Irodalom, a Forrás, a Jelenkor, a Műhely, a Tiszatáj című folyóiratokban jelennek meg. A Tiszatáj 1999-ben szerkesztésében adta ki Osztrák történet című tematikus számát. Gondozásában jelent meg Baka István tárcagyűjteménye Az idő térképjelei címmel (Pécs 1999, Jelenkor). 2001-ben megkapta az osztrák Franz Werfel ösztöndíjat. Vissza