Mindenkori mesterek

Fülszöveg

"-Urám, ebből könyvet kellene csinálniá!" - mondta Kassák Lajos jó egy évtizeddel ezelőtt, meghallgatván azt a rádióműsort, amely modern költők festőkről, festményekről írott verseiből s a kortárs-kapcsolatnál mélyebb rokonság természetét jellemezni igyekvő kommentárból állt. Bátorítása nélkül aligha fogtam volna hozzá a könyvtárnyi verseskötet átnézéséhez, aligha merészeltem volna barátaimat rábeszélni, írjanak, fordítsanak ebbe a ki tudja, mikor megvalósuló antológiába. Kezdetben az anyaggyűjtés játék volt csupán, ürügy, hogy versekkel, albumok nézegetésével töltsem az időt, amit gyakorta sürgősebb tennivalóktól vagy az alvás óráiból loptam el. A versek mégis gyűltek, szaporodtak a képek is, s ahogy vastagodott a dosszié, úgy vált kényszerű feladattá a szórakozás. Egyre gyakrabban jutottak eszembe Kassák szavai, s nézegetve az Altamirától Robert Rauschenbergig sorjázó verseket, képeket, beláttam, hogy a két tükör mellé kell egy harmadik is. A Giovanni Arnolfini és Giovanna Cenani házasságkötését megörökítő Van Eyck-képről nem elég a vers, az eredetinek csak illúzióját adó reprodukció; el kell mondani, ki volt Van Eyck, mi van a képen, miért nem felejti el az ember soha többé, ha csak egyszer is látta. A játékból lassan munka lett, hiszen akadt vers, aminek közléséről nem tudtam lemondani, de egy hónapig nyomoztam, kinek melyik képéről szól. A többi már könnyű volt, csak leírtam azt, amit elmondtam volna az ismeretlen olvasónak, ha együtt olvassuk a verset, együtt nézzük a képet.
Persze nem művészettörténet ez, csak élménybeszámoló. Költőké - képekről, szobrokról, épületekről - s a kommentátoré, aki a tolmács szerepére vállalkozott abban a reményben, hogy örömét másokkal is megoszthatja. Nem szakembereknek készült; játék és munka közben azokra gondoltam, akik múzeumokban, kiállításokon bizonytalanul-tétován állnak meg egy kép előtt, de kevés nekik a magnetofon személytelenül eldarált lexikonszövege egy frankért, két forintért. Ismeretnél többet akar adni ez a könyv - a felfedezés örömét és élményét, hogy a múzeum ne vasárnapi program, hanem hétköznapi szükséglet legyen. Vissza