"Mind elvitték a legények elejit..." (dedikált példány)

Előszó

Mottó: „Tanul majd belőle késő unokátok"
Másfél évtizedes gyűjtőmunka eredménye található ebben a hiteles vallomásokat őriző „történelemkönyvben", melyet a szerzőszerkesztő-gyűjtő előnkbe ad, és tartalmazza a nemzet-megpróbáltatás egy részét, amit hazánkfiai hordoztak. Életbe induló ifjak, kényszerkatonák, akik a nagy világégésben ott találták magukat a világ elől rejtegetett táborokban, a hadifoglyok keserű kenyerén. Kenyér? Híg levesek, csirizes főzelékek, zsírtalan korpakása-féle rabkoszt volt, ami mind az éhhalál felé siettette a mindig új-más-jobb életre készülő nemzedék tagjait. Több mint félmillió magyar rettenetes próbatétele, amelyből kimenekedni, visszatérni mind-mind külön csoda, megélt gondviselés, isteni kegyelem volt. Ok, e könyv szereplői, visszatértek. Szenvedéseikről hallgatni kényszerültek, hiszen mi idehaza éltük a „felszabadítás" csak jó jelzőkkel illethetett új történelmi korszakát, amelyben félni, tűrni, rejtőzködni kellett minden magyarságát, hazafiúi elkötelezését vállaló embernek. Ez volt az elmúlt század szörnyű második felvonása a nemzet tragédiájának, amely alig húsz év után követte az elsőt.
Sajnos és szomorú, de a kiindulópont 1920 katasztrófát jelentő év volt, amelyben az első hadifogoly tízezrek megtapasztalhatták a rabkenyerek ízét. Amikor már megbízhatóan szólhattak arról a történések, hogy milyen katonai veszteségeket szenvedett Magyarország az első világháborúban, ott találtuk magunkat a harmadik helyen, de ha az országvesztést, a szétszakított területeinket számba vesszük, bizony az első hely a mienk.
A második világháborút megmérő statisztikák sem jelentettek nagy eltérést, mert a hadi megpróbáltatások veszteségeivel, ismét ott vagyunk a harmadik helyen. Ezt persze szépítgették, kozmetikázták a győztesek oldalához azon nyomban törleszkedő nemzetárulók, de a számok cáfolhatatlanok. Vissza

Fülszöveg

Ez a „történelemkönyv" tartalmazza a nemzet-megpróbáltatás egy részét, melyet hazánkfiai hordoztak. Életbe induló ifjak, kényszerkatonák, akik a nagy világégésben ott találták magukat a világ elől rejtegetett táborokban, a hadifoglyok keserű kenyerén.
Kenyér?
... zsírtalan korpakása-féle rabkoszt volt ... később szenvedéseikről - akik hazakerültek - hallgatni kényszerültek ...
Dicséret illeti a vállalkozót, a kitartó és sajtó alá rendezett kidolgozásért, és jó szívvel ajánljuk az olvasók érdeklődésébe e könyvet, igaz, emberi példákkal bizonyítja: egyetlen népnél sem vagyunk értéktelenebbek, mi, sokat szenvedett magyarok.
Fábián Gyula
Mindig érdekelt a XX. század, melynek derekán születtem.
1975-től a devecseri általános iskolában tanítottam, majd az ajkai polgármesteri hivatalban - továbbra is a szakmában maradva - több mint tíz éve már az oktatási irodán dolgozom.
A kenyérkereső munkám mellett mindig érdekelt a közélet, a történelem, a sorsfordító események, az embertársaim sorsa, sikere, nehézségei.
1994-től a „Devecseri Újság" szerkesztőbizottságának tagja, és újságírója vagyok. 1990-től a Veszprém megyei Naplóban folyamatosan jelentek meg közéleti írásaim.
E könyv a harmadik munkám, mely memoár jelleggel íródott, a XX. század fehér foltjait bemutatni, feltárni az elhallgatott történéseket.
Most sem tettem mást, csak meghallgattam idős barátaimat fiatalságukról, katona és hadifogolyéletükről.
/a szerző/ Vissza