Milyen az út? (dedikált példány)

Előszó

Emberi történelmünk állítólag azzal kezdődött, hogy ősünk leszállt a fáról. És most, hogy már nem fáról fára ugrálunk, nem liánokba kapaszkodva lendülünk át, faluról falura (faluról városra), most, hogy országról országra, sőt földrészről földrészre száguldhatunk (potenciálisan legalábbis, a technika biztosította feltételek szerint, amelyeket ugyanúgy az ember teremtett, mint az útlevélosztó, vízumot adó hivatalokat), most, hogy néhány éves, évtizedes rákészüléssel akár a Holdra repülhetünk - most mi kezdődik? Miféle történelem? Az auto- és homomobilé? Vagy már a kozmikus lényeké? Legalábbis: a kozmoszjáróké?
És ezzel értelmét veszítené a költő aggodalma, amely e század közepén a "felülnézet" veszélyes következményeit érezte át? "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, /s nem tudja, hol lakott Vörösmarty Mihály"... Radnótival szemben vajon azoknak az űrhajózási szakembereknek van igaza, akik csodálatosan pontos munkájukkal lehetővé tették, hogy a robot szeme a tegnap még hihetetlen magasból a föld mélyébe ("mélyebbre"?), a tenger fenekére lásson? Nézem egy angol képeslapon a Landsat 1 nevű amerikai műhold készítette színes felvételeket: a Földtől 570 mérföldre "elkattintott fényképezőgép" véres térképeket tár elém. London vérerei ijesztőek, Velence korall-lenyomata legalább dekoratív, a legfélelmetesebb azonban az Egyesült Arab Emirátusokat jelképező, vad pirosakban-kékekben virító, expresszionista-szürrealista látomás, a képeket megfejtő szöveg szerint a tengerben található olaj adja e különös színhatást. Fölösleges bizonygatnunk, hogy nem esztétikai célzattal készültek e színes fotók... Vissza

Fülszöveg

... A gyalogosok hovatovább leszorulnak a járdáról is, a parkoló gépkocsik maguknak követelik a helyet. Tökéletes a Kányádi Sándor felvázolta helyzetkép, gyalogos szempontból: "Megvárjuk, amíg vált a lámpa/aztán a megváltottak jussán/átmentjük magunkat a zebrán/- a biztos bizonytalanságba -,/az egyetlen helyen, hol igazunk/lehetne még, ha meghalunk." Ám közlekedésrendészetileg ez sem érvényes már minden országban. Marad a metafora költői igazsága.
Mit tesz hát az ember - ha teheti? Maga is volán mellé ül, emberből (gyalogosból) autóssá vedlik. Húsz-, harminc-, negyven-, ötvenévesen megpróbálja átépíteni reflexeit.. .A hegycsúcs helyett benzinkútnál pihen, miközben sorára vár, s a kocsi mellett elrobogó tájak is inkább csak utasainak integetnek - ő a jelekre, jelzésekre ügyel, a figyelmeztető és tiltó táblák új szküllái és kharübdiszei között igyekszik gyorsan célja felé...
A volánnál ülve, korábbi élményeinket, emlékeinket is átrendezzük, hozzáidomítjuk őket kocsink üléséhez, futásához. Figyelem magam (a jelzőtáblák ritka szünetében), hogyan halmozódnak, épülnek egymásra-egymásba az autós benyomások. De még beleszól a dolgokba, a dolgok elrendezésébe a gyalogos nosztalgiája. Ez az a pillanat, amikor talán érdemes összeírni a tapasztalatokat, ütköztetve a "régi" és az "új" szabályokat, egy saját külön bejáratú, szubjektív KRESZ körvonalazódik a távolban - kapcsoljuk be a fényszórót...
Mert végül is az út megvilágítása mindennél fontosabb. Sötétben, ködben is haladni kell. Hiába kísérnek már másfél évtizede barátom szavai: "Mikor köd vesz körül - legalább szókimondó a világ" - ez most nem segít. "Időnként valaki átmegy, átviszi tisztásomon a maga körét." Jó, kedves Lászlóffy Aladár, neked mint költőnek, aki legfeljebb időgépére ül, s úgy száguldozik be előre és hátra évezredeket, könnyű ezt mondani, de nekem mégiscsak be kellene szereznem a ködlámpákat, mert a "LADA 1200"-asra a gyárban nem szereltek ilyesmit, s hiába piros a kocsi (állítólag még mindig jó szín, főként napvilágnál, zöld környezetben) - ha nem látják. "Kicsi káoszát lükteti minden lámpa" - mondod, és ez így is van, este az országúton is, sőt így van nappal, amikor összevissza jeleznek körülötted. Ezt a sok kicsi káoszt azonban valahogy össze kell hangolni, figyelnünk kell egymásra, mert különben karambol lesz a vége...
Kántor Lajos új könyve, melynek bevezetőjéből idéztünk, a jelek szerint nem autós szakkönyv, nem útikalauz, nem esszé- vagy cikkgyűjtemény. Gondolatilag folytatása ugyan irodalmi-művészeti útirajzainak (Utazás a gyökerek körül, Szárny és gyökér), a helyszín is nemegyszer ismétlődik (az erdélyi táj, Közép-Kelet-Európa, az Adriától a Balti-tengerig, London és Párizs, Hollandia és Svájc) - a figyelmeztető és tiltó táblák azonban új rendbe, más egységbe szervezik az élményeket. Kapcsoljuk be e fényszórót... Vissza