Fülszöveg
1943 tavaszán a Gundulic utca hercegkisasszonya - a házszám már nem érdekes -, nem tudni, milyen és melyik isten segítségével, de elvarázsolta magát és láthatatlanná vált.
Olyan idők jártak akkor, hogy a hercegkisasszonyok nem kívánhattak többet a láthatatlanságnál. Mondani sem kell, milyen gőgös az ilyen kívánság.
A Gundulic utcában Ruta Tannenbaum volt a leggőgösebb.
A négyméteres mennyezetet dohányfüst felhőzte be.
Apa dohányzott, mielőtt utazni vitték volna. Anya dohányzott, mielőtt utazni vitték volna. Még a nagypapa is dohányzott, de őt nem vitték el, mert még az utazás előtt meghalt.
Ruta Tannenbaum tizenöt éves volt, és nem tehetett a mennyezet felhőiről. Igaz, hat hónapig élt alattuk, és félt is nagyon, ezért szeretett volna láthatatlan lenni.
Uh, milyen gőgös volt!
Amikor érte jöttek, hogy megutaztassák, Ruta Tannenbaumból már csak egy jobb lábfej maradt. A lábfején kívül akkor már mindene láthatatlan volt.
De ez is valami, de még mennyire, hogy valami, mondták az...
Tovább
Fülszöveg
1943 tavaszán a Gundulic utca hercegkisasszonya - a házszám már nem érdekes -, nem tudni, milyen és melyik isten segítségével, de elvarázsolta magát és láthatatlanná vált.
Olyan idők jártak akkor, hogy a hercegkisasszonyok nem kívánhattak többet a láthatatlanságnál. Mondani sem kell, milyen gőgös az ilyen kívánság.
A Gundulic utcában Ruta Tannenbaum volt a leggőgösebb.
A négyméteres mennyezetet dohányfüst felhőzte be.
Apa dohányzott, mielőtt utazni vitték volna. Anya dohányzott, mielőtt utazni vitték volna. Még a nagypapa is dohányzott, de őt nem vitték el, mert még az utazás előtt meghalt.
Ruta Tannenbaum tizenöt éves volt, és nem tehetett a mennyezet felhőiről. Igaz, hat hónapig élt alattuk, és félt is nagyon, ezért szeretett volna láthatatlan lenni.
Uh, milyen gőgös volt!
Amikor érte jöttek, hogy megutaztassák, Ruta Tannenbaumból már csak egy jobb lábfej maradt. A lábfején kívül akkor már mindene láthatatlan volt.
De ez is valami, de még mennyire, hogy valami, mondták az utazási iroda emberei, és elvitték Ruta Tannenbaum jobb lábfejét a teherpályaudvarra. A fehér hercegkisasszonyi ruha alatt mezítláb lépdelt egy apró lábfej.
Bizony, azt látni kellett volna!
Betették egy marhavagonba. Indulunk Indiába, gondolta Ruta Tannenbaum, oda, ahol a tehetnek szent állatok. Már érezte is, hogyan nyaldos sót egy nedves tehénnyelv a jobb lábfejéről. Ekkor nevette el magát utoljára.
Gőgös volt, és nem túl okos ez a hercegkisasszony, hiszen 1943 tavaszán ki más gondolt volna Indiára.
Nem, a vonat Lengyelországba ment. Sötét volt és bűzös, így a láthatatlanság nem sokat segített a félelmén.
Különben is, miért gondolja egy hercegkisasszony, hogy láthatatlan, ha mindenki látja fehér ruhája alatt pici, jobb lábfejét!!!
Vissza