"Vászonruhám, akár az égő parázs..."

Előszó

Milarepa (t.: Mi.La.Ras.Pa), a költő és jógi, a mágus és szent, Tibet talán legismertebb szülötteinek egyike a 11. és 12. század fordulóján élt. Sok viszontagság után szentelte életét a teljes Megvilágosodásnak. Fáradhatatlan gyakorlása során megélt tapasztalatait dalokban énekelte meg, mely "Milarepa százezer dala" (Mila Grubum t.: Mi.La.Ras.Pahi.mGur.hBum.) címen foglaltak gyűjteménybe, és lett a tibeti irodalom talán legismertebb darabja. Gazdag tartalma, elbűvölő történetei és jellegzetes stílusa, egyszerű, mégis szemléletes kifejezésmódja megérintette a tibetiek szellemét és szívét a keletkezése óta eltelt nyolcszáz év alatt. Volt, akiknek vigaszt nyújtott, volt, akiknek kimeríthetetlen öröm és inspiráció forrásául szolgált. Lehet úgy tekinteni rá, mint egy szent élettörténetére, de lehet a buddhista jóga kézikönyve, dalok és versek gyűjteménye vagy a tibeti folklór egy prominens darabja is. Hogy ki miként forgatja, egyéni beállítottságától függ.
Milarepának szép hangja volt és szeretett énekelni. Már ifjúkorában kitűnő "népdalénekesként" tartották számon. A Megvilágosodás és a szentség tapasztalása még inkább inspirálták őt. Mikor patrónusai, tanítványai kérdést intéztek hozzá, vagy vitáztak vele, nem nehézkes prózában, hanem szabadon áradó versben, lírai dalban válaszolt, melyeket ott és akkor rögtönzött. Semmiféle nehézséget nem okozott számára, hogy bármilyen elvont témáról a pillanat hatásának engedve ne költsön éneket. Senki nem tudja, hány ilyen 'dalt' komponált életében, a tibetiek hite szerint viszont megközelítően százezret. Ez talán nem is tűnik annyira túlzásnak, ha meggondoljuk, Milarepa életének majd' felét töltötte úgy, hogy dalokban mondta el tanításait, tapasztalatait, és dalok által érintkezett környezetével. Ám ha énekeinek száma nem is éri el a százezret, bizonyosak lehetünk benne, költőként igazán termékenynek bizonyult. Vissza