Előszó
Részlet a kötetből:
- Szolgáljuk ki az Öregeket - gúnyolódott Mrs. Carteret - De persze, te már unod, hogy ilyen soká halok meg.
Gita egy grimaszt vágott az ágy felé, amelyet nehéz függönyök...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
- Szolgáljuk ki az Öregeket - gúnyolódott Mrs. Carteret - De persze, te már unod, hogy ilyen soká halok meg.
Gita egy grimaszt vágott az ágy felé, amelyet nehéz függönyök takartak el, de azért udvariasan felelt:
- Örülök, hogy itt vagyok, nagyanyám ég ha rajtam lesz a meghalás sora, én sem fogom engedni, hogy siettessenek.
Üde és csengő hangja szaggatottan szakadt föl belőle, még itt a betegszobában sem igyekezett tompítani azt. Az öreg hölgy összeráncolta homlokát.
- Én sose voltam elragadtatva az anyádtól, de azt az egyet meg kell adni, hogy lágy és zengő hangja volt és ez egy nőnél kitűnő tulajdonság. Miért nem vett a tiéd őróla mintát? És te különben is mindent megteszel, ami tőled telik, hogy kiforgasd és tönkretedd a Carteret-szépséget, avval, hogy mindig fiút akarsz játszani. A Carteret asszonyoknak mind dús, barna bajuk volt, de legalább nőiesek voltak. Máskülönben sohasem csúsztak volna lábaik előtt a férfiak, annyi nemzedéken keresztül.
- Ha a férfiak az én lábaimnál csúsznának - ami manapság már nem is szokás - félrerúgnám őket az utamból. És ha magam is férfi volnék - Isten adná, hogy az legyek, - a pokolba mehetne tőlem minden asszony, de bolondot sohasem csinálnék magamból!"
Vissza