Az őz és nyúl természetrajza és vadászata

Előszó

Ha az emlős állatok között is volnának olyan kétes fajok, melyeket - miként a legalsóbb rendű szervezetek egy részét - a természet majd egyik, majd a másik országába lehetne sorozni: akkor vadászati szempontból az őzet tréfásan ily semkint, sembent állatnak vehetnők, mert elejétől kezdve vita tárgyát képezte, vájjon a fő-, közép- vagy az apróvadhoz számítandó-e.
Ezzel kezdi Diezél az őzről szóló fejezetet, s hogy ezen könyvébe felvette, azzal indokolja, hogy az 1848-adik év után megváltozott vadászati viszonyok folytán a sertevad, a rőtvad és a dámvad Németország szabadterületeiről majdnem egészen eltűntek és egyes helyeken az őz is kezd ezeknek sorsában osztozni. így akkor, midőn könyvét megírta, tulajdonképpen csakis az apróvad vadászatáról lehetett szó s csak egy jobb jövő reményében iktatta be könyvébe e fejezetet. Németországban Diezel könyvének megjelenése óta lényegesen megváltoztak a viszonyok. A különböző vadászati védegyletek tevékenysége bőven megtermette gyümölcseit s ma már nemcsak az őz tenyészik nagy számmal, hanem a rőtvad is örvendetes és jelentékeny szaporodást mutat.
Hazánkban szintén érezhető volt az 1848-ban megváltozott birtokviszonyoknak hatása, mihez nem csekély mértékben járult a könnyebben és gyorsabban kezelhető lőfegyverek feltalálása, illetve elterjedése is. Aki az 50-es években fegyverengedélyt kapott, nyiltan, aki nem kapott, titokban hódolt Dianának. A vad közös vagyonná vált, pusztította mindenki, de óvására, szaporítására vagy hasznosítására nem gondolt senki. Midőn a szomszédos nyugati tartományokban, különösen Cseh- és Morvaországban, már a mult század derekán a vadászati gazdaság nem megvetendő hasznot hajtott s a szakszerű kezelés folytán ezen haszon fokozatosan gyarapodott, addig nálunk, még a hatvanas években is, az itt-ott felcsillanó jóakarat és igyekezet a szomszédok példáját követni, a vadászati törvény hiánya miatt pium desiderium maradt. Vissza