Mihályhegyi remeték

Előszó

E kis könyv háttere valóság. A Szent Mihály-hegy: magányos domb a Balaton északi partján, Vonyarcvashegy és Balatongyörök határán. Fenyves bontja, tetején kápolna áll. Oldalában régi temető. Aljában ma is buzog a bővizű Mihály-forrás. A múlt század közepéig ez a kis hegy még szigetként emelkedett ki a Balatonból. Védelmet ígérő helyzete miatt már az ókor embere is lakta. A hagyomány szerint egy római őrtorony maradványait használták volna fel az ún. györki vár építéséhez, a tatárjárás után. A falak iránya ma is megállapítható. Kisméretű erődítmény volt, lehetséges, hogy a törökök dúlták fel. Tény, hogy a vár pusztulása után remeték költöztek be az akkor még lakhaló kazamatákba. A remetelakások a domb keleti oldalán helyezkedtek el. Ferences remeték többfelé élnek hazánkban. Igénytelenségük, példamutató életük mindenütt megnyerte a szegény nép tetszéséi. Napjaikat imádság és munka töltötte ki. Szívesen húzódtak meg templomok közelében, s vállalták azok gondozását Néhány szobor még tanúskodik arról, hogy az itteniek fafaragással is foglalkoztak. A Mihály-hegyi hagyomány érdekessége, hogy mindig több remetét emleget, szinte remete-közösséget. Okiratok tanúsítják, hogy a közösségnek Szent Mihály képpel és felirattal ellátott pecsétnyomója volt. Az atyák - a keszthelyi, Lackfi István nádor állal alapított kolostorból - csónakkal jártak ki a .Szent Sziget" lakóihoz. A remeték megélhetését - a halászat mellett - az a kis darab föld biztosította, melyet Vashegy községben kaptak. Ma is Remetekert-nek hívják az Örzse-kút, másképpen Erzsébet-forrás környékét. Feltételezhető, hogy a remeték sorsa összefüggött a keszthelyi rendházzal, melyet 1796-ban hagytak el végleg a ferencesek. Vissza