Előszó
Részlet:
"Május harmincadika volt, 1908-ban.
Úrnapi körmenethez készülődtek a városban. Már kora hajnalban rakott szekerekkel hordták a friss fűzfaágakat a Berettyó partjáról s bent a városban...
Tovább
Előszó
Részlet:
"Május harmincadika volt, 1908-ban.
Úrnapi körmenethez készülődtek a városban. Már kora hajnalban rakott szekerekkel hordták a friss fűzfaágakat a Berettyó partjáról s bent a városban zöld sátrakat építettek belőle itt is, ott is. A Petőfi-úton is állott már kettő, fürge kezű asszonyok díszítették benne az oltárokat.
Nyolc órakor kezdődött a nagymise, telistele volt a templom, tíz órakor pedig elindult a körmenet. Elől kegyes férfiak s asszonyok vitték a szűzmáriás lobogókat, utánuk négy férfi emelte a baldachint. A plébános tartotta az oltárszentséget s a tömeg énekelt: - Ez a szentség valóban... Az úttest szélén kétfelől sorfalat állók rózsaleveleket szórtak a pap lába elé.
Kint a Vásár-utcában Szabó Istvánné egyedül feküdt otthon. Szülés előtt állott, most várta a hatodik gyerekét, de még a szomszédok sem voltak a közelben, mindenki a körmenetre ment.
Úgy féltizenkettő lehetett az idő, amikor a szomszéd Tóth Andrásné hazaérkezett és meghallotta Szabóné jajgatását. Gyorsan benyitotta a pitvarajtót, Szabóné ott kínlódott a pitvarban vetett vackon.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus! Édes lelkem, hát mi bajod van?...
- Mind... örökké... nagyon rosszul vagyok, - nyögte Szabóné.
- Szaladok, lelkem, a bábaasszonyér! Megyek már...
Jó negyedóra mulva meg is jöttek a bábaasszonnyal."
Vissza