Előszó
Részlet a könyvből:
MÁJUS HARMINCADIKA volt, 1908-ban.
Úrnapi körmenethez készülődtek a városban. Már kora hajnalban rakott szekerekkel hordták a friss fűzfaágakat a Berettyó partjáról s bent a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
MÁJUS HARMINCADIKA volt, 1908-ban.
Úrnapi körmenethez készülődtek a városban. Már kora hajnalban rakott szekerekkel hordták a friss fűzfaágakat a Berettyó partjáról s bent a városban zöld sátrakat építettek belőle itt is, ott is. A Petőfi-úton is állott már kettő, fürge kezű aszszonyok díszítették benne az oltárokat.
Nyolc órakor kezdődött a nagymise, telistele volt a templom, tíz órakor pedig elindult a körmenet. Elől kegyes férfiak s asszonyok vitték a szűzmáriás lobogókat, utánuk négy férfi emelte a baldachint. A plébános tartotta az oltáriszentséget s a tömeg énekelt: — Ez a szentség valóban .. . Az úttest
szélén kétfelől sorfalat állók rózsaleveleket szórtak a pap lába elé.
Kint a Vásár-utcában Szabó Istvánné egyedül feküdt otthon. Szülés előtt állott, most várta a hatodik gyerekét, de még a szomszédok sem voltak a közelben, mindenki a körmenetre ment.
Úgy féltizenkettő lehetett az idő, amikor a szomszéd Tóth Andrásné hazaérkezett és meghallotta Szabóné jajgatását. Gyorsan benyitotta a pitvarajtót, Szabóné ott kínlódott a pitvarban vetett vackon.
— Dicsértessék a Jézus Krisztus! Édes lelkem, hát mi bajod van? . ..
— Mind .. . örökké . .. nagyon rosszul vagyok, — nyögte Szabóné.
— Szaladok, lelkem, a bábaasszonyér! Megyek már . . .
Jó negyedóra múlva meg is jöttek a bábaasszonnyal.
Vissza