A nyugati szigethegység

Előszó

Részlet a könyvből:
A Nyugati Szigethegység felmérhetetlen kincsek és káprázatos természeti szépségek birodalma, ám egyszersmind évezredes szenvedések földje, sok-sok felkelés bölcsője is. Manapság, persze, megváltoztak az emberek, megváltozott a táj is, a vidék kincseit pedig ésszerűbben aknázzák ki, mint eddig bármikor, és mind e kincsek a dolgozók javát szolgálják. A hegyek szívébe vezető utak azonban a régiek, talán még a történelem előtti időkből valók. Ha elindulunk Clujról (Kolozsvár) és átkelünk Gelu hegyein, vagy - ahogy hivatalosan nevezik - a Gilau (Gyalui) havasokon, átmegyünk Capuson (Kapus), az új modern érczúzó központon, beérünk Huedinre (Bánffihunyad), ahol a Vlegyásza, a Nyugati Szigethegység legmagasabb csúcsa köszönt bennünket. Huedinről aztán elindulhatunk felfelé a patakok völgyében; völgyről völgyre, hegyoldalról hegyoldalra változik a táj, változnak az emberek. Bármennyire különböznek is egymástó. azonban, a tájakat is, az embereket is közös múlt, közös legendák fűzik össze. A Nyugati Szigethegység tehát, nagy változatossága ellenére is egységes ebből a szempontból, s lakói talán még inkább összetartoznak, mint a geológiai rétegek, a folyók, a völgyek és a hegyek. Megkapó itt a táj változatossága: a Detunata hegy vagy a Tordai hasadék, e vidék természeti ritkaságnak nyilvánított flórája, megkapóak a települések, ahol hajdan oly gyakran buzogott a forradalom lávája, megnyerőek a melegszívű emberek. De térjünk vissza Huedinre. Valamennyien találkoztunk már országunk útjain üvegesekkel, üvegre festett képeket áruló emberekkel, szőtteseket, háziipari tárgyakat, sakktáblákat, furulyákat kínáló asszonyokkal. Vissza