Miért, Dániel?

Előszó

Részlet a könyvből:
Dániel ma is kedvetlenül jött haza. Lassú léptekkel sorrajárta a szobákat. Egyedül volt otthon. Szórakozottan figyelte az öreg családi óra ingáját, amint halkan jár ide-oda. Irmát várta; szeretett volna elbeszélgetni vele, mielőtt elmegy. Józan tanácsait mindig meghallgatta, s most különösképpen szüksége volt rá, okos, megértő szavaira és szelíd mosolyára, melyet megnemesítettek az évek. Irma ... Vájjon hol lehet? Ilyenkor már itthon szokott lenni. Félnyolc elmúlt, a cselédnek sem mondott semmit, a mappán sem hagyott ott, mint máskor, sebtében papírra vetett kurta sorokat. „Dancsó! Hatórai moziba mentem" ... Vagy: Koncerten vagyok, vacsorázz egyedül..."
Tekintete végigsuhant az ismerős bútorokon, melyeknek javarésze még Vámoskútról került ide, az otthon és a gyermekkor szagával. Állandóság és harmónia volt bennük, az élet folytonossága, egyszerűsége és: értelem, amit néha tárgyak árasztanak magukból, ha békés megszokásban él együtt velük az ember. Ezüst hangján kettőt ütött a falióra. A pohárszék üveglapja mögött megbonthatatlan rendben sorakoztak a családi porcellánok, a polgári nyugalom őrei, melyekre semilyen más szerep nem vár, csak az, hogy álljanak és maradjanak a helyükön. A nagy ebédlőasztal szilárdan terpeszkedett a szoba közepén, a faragott támlájú székekkel. a kínai vázában rózsa virított, Irma virága, s illata megtöltötte a levegőt. A szőnyegek - sokhelyen fesletten - elnyelték lépteit. Vissza