Előszó
Bárki mondhatná, hogy nekem könnyű lehetett lefogynom, mert magas vagyok, és gyerekkoromban vékony voltam. Nem volt könnyű!
Az kétségtelen, hogy sokkal tovább küszködtem azzal, hogy "izmokat"...
Tovább
Előszó
Bárki mondhatná, hogy nekem könnyű lehetett lefogynom, mert magas vagyok, és gyerekkoromban vékony voltam. Nem volt könnyű!
Az kétségtelen, hogy sokkal tovább küszködtem azzal, hogy "izmokat" pakoljak magamra, mint azzal, hogy a később felrakódott felesleget leadjam. De honnan is indultam?
Az emlékek elsősorban a gimnáziumi évekig visznek vissza, amikor annyira sovány voltam, hogy alig mertem kimenni a strandra, mert szégyelltem pipaszár lábaimat.
Pedig sportoltam, ettem is rendesen (megállás nélkül), amiben voltak extrém dolgok is. Anyám kiakadt egyszer azon, hogy a következő napra a hűtőszekrénybe bekészített leves alapanyagait tömtem magamba, és mindezt nyersen, amibe a csirke is beleértendő. Reggelik, tízóraik, délutáni zabálások, esti vacsorák, amelyek mindegyike zsírban tocsogott, amit a tömény szénhidrát tartalmú köretek "színesítettek". Kenyér, zsemle, krumpli, rizs, tészta - korlátlanul! Különböző sportágakat próbálgattam, de egyikben sem értem el sikereket annak idején, mert lusta voltam, az eredményekért szükséges pluszt soha nem vittem az edzésmunkába.
Ismeretlenek voltak a táplálékkiegészítők, fehérjeporok, csak abból építkeztünk, amit megettünk.
Szerettem már akkor is kísérletezni magamon, így azt találtam ki, ha elegendő energiát viszek a szervezetembe, akkor a plusz táplálék beépülhet.
Vissza