Előszó
Egy kedves úrihölgy, kitűnő írónak a felesége, Csergő Hugóné írt pár kedves jelenetet a gyerekek számára.
Rokonszenves gondolat, rokonszenves vállalkozás. Azok a kacagástól, friss jókedvtől, zengő tapstól hangos délutánok, amikor apró gyerekek jelennek meg a dobogón, most jelentékeny programszámmal bővültek e színes, apró jelenetekkel, mert ezek valóban szívből íródtak, apró szívekhez. Igen, aki ezeket a kis darabokat, írta, kétségtelen, hogy szereti a gyermekeket, de kiérzik minden sorából az is, hogy a gyerekek is szeretik őt.
Érdekes, milyen más a gyerekek kedvére való írás a nagyok, és milyen más: a gyerekek elképzelésében. A nagyon fantáziája nem tud szabadulni a régi csingilingitől,a régi cincogó prüntyögéstől, a Rontó Paliktól, Pityi Palkóktól, Rosszcsont Ferkóktól. Ám e kedves könyv írója tudja, hogy a mai gyerek: apró kis ember, aki nem érti a régi gügyögő, csicsergő, csevegő gyermekirodalmat, akihez, ha tréfálunk is, komolyan kell szólni, aki ma már parányi kritikus - mert az idő halad, forog és rohan és: mi rohanunk vele, kicsik, nagyok egyaránt!
Úgy van. A mai gyereket meg kell érteni. Komoly időkben születtek, a gyereklélek immár nem mosolygó sablón, hanem probléma, amellyel igen nagyon komolyan kell számolni. Egy jeles pedagógus barátom mondotta nekem egyszer:
- A mai felnőtt emberek nagyon nehezen értik meg a gyereket.
- Miért?
- Mert nem tudnak szabadulni a saját napsütéses, boldog gyerekkoruktól. Az iskolai pajzán romantikától, a "longa-méta"-labdajátékoktól, a béke derűjétől. Ők akkor voltak gyerekek, amikor kívül-belül minden rendben volt.
Elgondolkozva hallgattunk. Csak azután, később kérdeztem meg a barátomat:
- Mi hát az út a mai gyerek lelkéhez?
Azt válaszolta:
- Van egy aranyhíd, amelyen mindig hozzá lehet jutni. Ez a híd pedig kétféle nemes fémből van verve. Az egyik: az őszinteség. A másik: a szeretet.
Budapest, 1931 november havában.
Farkas Imre
Vissza