Kínzóeszközök

Előszó

1991-ben, a pekingi Tienanmen téri tüntetések leverését követő napokban a kínai titkosrendőrség feltételezett felforgatók, politikai ellenségek után kutatott az országban. Ilyen "regellis elem" volt Zhu Xiaodan radikális értelmiségi, akit már nézetei miatt is az állam ellenségének tekintettek. Miután elfogták és börtönbe vetették, fogvatartói testét és lelkét egyaránt "kezelésbe vették".
Minden nap korán ébresztettek, és meghatározott időben vittek a vallatószobába. "Valld be a bűneidet! Valld be!" - ismételték újra meg újra. És ütöttek. Néha mások jöttek a szobába, az ágyhoz kötöztek és botokkal vertek... Előfordult, hogy a karjaimat a lábaimhoz kötözték, azokat pedig a székhez. Egész nap így hagytak, étlen-szomjan, anélkül, hogy kiengedtek volna a WC-re. Közben az egész testemet összemarták a szúnyogok. Ezt egyszerűen nem lehetett kibírni.
Zhu Xiaodan számára valószínűleg nem jelentett vigaszt a tudat, hogy az emberiség történetében mások is elszenvedtek hasonló kínokat, s a tény sem, hogy kínzása törvénybe ütközik, mivel az ENSZ 1984-es konvenciója törvényen kívül helyezte. A konvenció szerint a kínzás:
Olyan cselekedet, melynek során erős testi vagy lelki fájdalmat és szenvedést okoznak valakinek információszerzés céljából, róla vagy más személyről, vallomás kikényszerítésére vagy büntetésképpen olyan tettért, melyet ő vagy más személy követett el, mely megfélemlíti és valamilyen megkülönböztetés miatt jogaiban korlátozza az adott személyt vagy mást, amikor ilyen fájdalmat vagy szenvedést hivatalos személy vagy ilyen jogokkal rendelkező személy ösztönzésére, vagy annak beleegyezésével és tudtával okoznak.
"Hivatalosan" persze semmi sem történt Zhu Xiaodannal. A vallatást még mindig alkalmazó országok - a Kínzásokat Túlélők Szervezete szerint számuk 123-ra tehető - közül nagyon kevés, ha akad egyáltalán, mely elismeri ezt a tényt. Egy rezsim, mely nem érez felelősséget alattvalói vagy egy általa elnyomott nép iránt, aligha kerülné az erő és az uralom demonstrálásának e sokat próbált módszerét. Az asszírok már három és fél ezer évvel ezelőtt megvetették az alapokat: egy leigázott nép megtörésére és féken tartására nem is akadt jobb módszer, mint vezetőinek megnyúzása, vagy kikötözése a napra. Nincs okunk feltételezni, hogy a modern civilizációk másképpen gondolkoznak. A kínzás nem csupán a rendfenntartás hatékony módja, támogatói határozottan állítják, hogy az ellenállás elfojtásával hosszú távon életeket ment meg."S mi van akkor - teszi fel a kérdést Michael Levin amerikai filozófus -, ha egy terrorista atombombát rejt el valahol Manhattanben, ami július 4-én pontban délben robban? Mi van akkor, ha azon a végzetes napon délelőtt 10 órakor elfogják, de inkább a halált választja, és nem árulja el a bomba rejtekhelyét... Ha életek megmentésének az egyetlen módja az, hogy iszonyatos kínoknak tegyük ki a terroristát, miért ne tennénk?" Vissza

Fülszöveg

A kínvallatást az abszolutista uralkodókkal, illetve napjaink és a közelmúlt totalitárius és diktatórikus rezsimjeivel hozzák kapcsolatba. Az ókorban széles körben alkalmazott intézmény volt, míg Nyugat-Európában egészen a középkorig nem használták rendszeresen. A felvilágosodás korában, a XVIII. században a nyugati országok sorra betiltották - bár a tényleges gyakorlat nem mindig követte a hivatalos törvénykezést. Olyan demokráciákban, mint Dánia, az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok még az elmúlt néhány év során is előfordultak olyan esetek, melyek a hivatali túlkapás határát súrolták.
A Kínzóeszközök a kínvallatás során használt technikákkal és eszközökkel foglalkozik, a legkorábban feljegyzett módszerektől kezdve egészen a napjainkban alkalmazott gyakorlatokig. A különféle eljárásokat típus szerint csoportosítja, s közben rámutat a különböző kultúrákban használt formák közötti párhuzamra (a nyújtást például elsősorban a reneszánszkorabeli Európában alkalmazták, de elterjedt volt a Közel-Keleten is. Vissza