Előszó
Bizonyára senki számára sem újdonság, amit az idézet hőse leír: mások jelenlétében könnyebben összeszedjük erőnket és bátorságunkat. A legtöbb ember nem is szeret huzamosabb ideig egyedül lenni, különösen nem szeretik a magányt a gyerekek. Az értékes dolgok is kevésbé érdekesek, ha nincs, akivel élményünket megosszuk. Ha egyedül vagyunk, és valami fontos esemény történik velünk, alig várjuk, hogy elmondhassuk valakinek. A félelmetes dolgokkal is sokkal nehezebb egyedül szembeszállni. Ha egy osztálykiránduláson kitör a vihar, villámlik és dörög az ég, a legtöbben szégyellik kimutatni, hogy félnek, bármennyire meg is vannak szeppenve. Társaságban kevésbé fog el bennünket a pánik, nem látjuk a vihart annyira félelmetesnek.
Mások jelenlétében sok olyan dolog történhet velünk - jó is, rossz is -, amire egyedül korábban nem is gondoltunk. Ha merően néznek bennünket, néha meglepően ügyetlenekké válunk, de éppenséggel szárnyakat is kaphatunk. Kétszer olyan gyorsan futunk, sokkal nagyobbat ugrunk, ha a pálya körül ott ülnek mindazok, akik fontosak nekünk, vagy mert ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy legyőzzünk valakit vagy valakiket. Ha azt látjuk, hogy valaki segít egy bajban levő embernek, könnyebben csatlakozunk hozzá, mintha nekünk kellene azt kezdeményeznünk. A verekedés, az indulatoskodás is hamarabb magával ragadja a közvetlen szemlélőket, ezért alakulnak ki gyakran tömegverekedések.
Társadalomban, társaságban élünk akkor is, ha egyedül vagyunk. Gyámoltalan kisbabaként jövünk a világra, az élővilág többi tagjához képest elképesztően hosszú ideig még elemi szinten sem tudjuk ellátni magunkat. A növényevő állatok már a születésük utáni egy-két órában felállnak, a ragadozók kölykei néhány hónap után már maguk gondoskodnak eleségükről. Még állítólagos közeli rokonunk, a majom is, az első évben lehagy bennünket a fejlődésében. Ő már áll, ugrik, villámgyorsan változtat helyet, amikor a mi gyermekeink még görcsösen a járókába kapaszkodva próbálnak felállni. Az embergyermek hosszú éveken át rá van utalva környezetére, a többi emberre, Tőlük tanulja meg a legfontosabb dolgokat, amelyekre később szüksége lesz.
Az állatkölykök felnövekedve végérvényesen elszakadnak anyjuktól, testvéreiktől. Nincsenek tartós kapcsolataik. A rokoni, szülői, baráti szeretet az ember sajátja. Sajnos azonban a saját fajunkon belüli kegyetlenkedésben is kitüntetettek vagyunk az élőlények között. Az ember sok mindent tud és sok mindent megtehet. Mások sorsa, tettei döntései függhetnek attól, hogy mi mit teszünk. Egyebek között ezzel foglalkozik a szociálpszichológia tudománya, amelynek néhány érdekes eredményét, fontos tanulságát tartalmazza ez a könyv.
Vissza