Mi okozta az összeomlást és a forradalmakat?

Előszó

Még mindig csak támolygunk a rettenetes csapástól, mely a háború elvesztésével a fejünket érte; még csak azt érezzük, hogy hol fáj, de hogy miért és hogyan történt a katasztrófa, arra csak később fogunk ráeszmélni. Aki e nagy időknek csak szenvedő tanuja volt és nem figyelhette közvetetlen közelről az erőket, melyek sorsunk eldöntésének tényezői voltak, ma még nem rendelkezik azoknak a főbb adatoknak az ismeretével, melyek az események komoly megítéléséhez szükségesek. Természetes, hogy mindnyájan tudunk beszélni a háború elvesztésének és a forradalomnak okairól, még pedig annál többet, minél kevesebbet törődünk beszédünk tartalmának történeti igazságával; de amint megszólal előttünk a lezajlott nagy eseményeknek valamelyik szereplője, rögtön látjuk, hogy ezeket az eseményeket mi csak nagyon hézagosan ismerjük és hogy sokkal nagyobb erők szabták meg a történteknek irányát és határát, semmint gondoltuk volna, és gyakran találunk előttünk eddig ismeretlen tényezőkre, melyeknek az események létrehozatalában és kialakításában való szerepére mi eddig nem is gondoltunk.
A népnek tömegei semmi esetre sem tudják ma még megítélni, hogy a történtekben mi volt a szükségszerű és mi volt, aminek nem kellett szükségképpen bekövetkeznie. A tömeg a politikának vak eszköze még oly dolgokban is, melyek megítéléséhez sokkal kevesebb történeti kritika szükséges; nagyon érthető tehát, ha a politika ráveti magát a tömegre s nemzetünknek legnagyobb szerencsétlenségét is minden erővel igyekszik kihasználni a maga céljaira. Ezt a nagyon emberi, de mégis nagyon szomorú jelenséget a nagy elmék közül, melyek a szörnyű összeomlás körülményeinek és okainak kutatásával foglalkoznak, egy hadvezér figyelte meg a legélesebben, - Krausz gyalogsági tábornok, aki kíméletlenül kimondja lesujtó ítéletét azokra a lelkiismeretlen emberekre, akik politikai hajszájukkal csak késleltetik a katasztrófa igazi okainak felderítését... Vissza