Mi atyánk

Előszó

"Tizenöt éve vagyok rendszeres imádkozó életet folytató ember s itt, ez áhitatsorozat elején megvallom, hogy az életem legnagyobb kincsének a Krisztus bírása után azt tartom, hogy imádkozhatom. Mindent, amivel bírok, ezzel az ásóval ástam ki. Amivé lette, az imádkozás által lettem. Ha nem tudtam volna imádkozni, úgy érzem, elsatnyult és elveszett volna az életem."
A szerző, akinek 1991-ben volt születésének 100. évfordulója, mindját ezzel a személyes vallomással kezdi első meditációját a Miatyánkról. Reá úgy emlékeznek, mint "hatásos" igehirdetőre. Úgy tűnik, itt is erről van szó: már bevezető szavaival rögtön meg akarja ragadni a szíveket. Ő maga se tagadja, hogy ezzel csakugyan hallgatói bizalmát kívánja megnyerni. Mégis sokkal többről van itt szó, mint afféle igehirdetői hatásvadászatról, fogásról.
Mert Szabó Imre valóban imádkozó ember volt. Vallomásának minden egyes szava úgy igaz, ahogy leírta. Bár fasori és budapesti esperesi szolgálata rengeteg idejébe került, mégis egész életében rendszeresen naplót vezetett. És e rendszeresen vezetett napló nem volt egyéb, mint rendszeres imanapló. Amikor Draskóczy István megírta Szabó Imre életrajzát, ez az imanapló volt szinte egyedüi forrása, de mégis elegendő ahhoz, hogy belőle egész életét rekonstruálhassa.
Szabó Imre tehát legbensőbb és legdrágább kincsét teszi ki önvallomásában - és tíz meditációjában a Miatyánkról. Nyilván azzal a céllal, hogy hallgatói, illetve most már e könyvecske olvasói számára is ugyanazt jelentse az imádkozás, amit számára jelentett. Ezért Szabó Imre családja örömmel járult hozzá, hogy a Református Sajtóosztály kiadásában újra - sokadikszor - megjelenjen a könyvecske. Vissza