Mi a művészet?

Előszó

Jelen könyv egy Joseph Beuysszal folytatott egész napos beszélgetés szövegét rögzíti. Jóformán simítások nélkül adom közre, még ha ez itt-ott nehezíti is a megértést. Aki ismerte Beuyst, könnyen fel tudja majd idézni a beszélgetés hangulatát, amikor zárójelben azt olvassa: „(nevet)". A beszélgetés részvevőit nem kívánom egyenként megnevezni, csupán utalnék rá, hogy menetét különösen Michael Bockemühl kérdései lendítették előre.
A kötet élén a beszélgetés kiindulópontjául szolgáló munka leírása áll. Nem követi azonban művészettörténeti értelmezés, sem Joseph Beuys művészetfogalmának értékelése, jóllehet egy ilyen elemzés - Michael Bockemühl időközben nyomtatásban is megjelent habilitációjának folytatásaképpen (Die Wirklichkeit des Bildes, Stuttgart 1985) - valóban kívánatos volna. Ez a feladat azonban egy később megírandó munkára vár, amely egybeveti majd Beuys művészetfogalmát Klee-ével, Mondrianéval, Kandinszkijéval és másokéval. Itt inkább arra törekedtem, hogy folytatva a beszélgetés vonalát, az akkori csoportgyakorlatokat megtoldjam a szubsztanciákra, a szubsztanciák megragadására és fokozására irányuló eljárások leírásával. Hiszen Beuys egész munkássága ilyen gyakorlatokra ösztönöz. A kötet tehát úgy jár utána annak, mi a víz, a zsír, a szín, illetve a szürke anyagszerűség, hogy közben igyekszik mind közelebb jutni a „lényeg"-hez, a „belső szubsztanciádhoz, illetve a „szellemi valósághoz".
Ebben az értelemben a könyv arra kíván buzdítani, hogy ki-ki maga induljon el ezen a nyomon. A szociális plasztikával és az ehhez kapcsolódó hármas társadalmi organizmussal itt nem foglalkozom részletesebben. Erről - miként az idevágó irodalomról - bővebbet megtudhat az olvasó Harlan, Rappmann és Schata könyvéből (Soziale Plastik, Materialien zu Joseph Beuys, Achberg 1985).
A Beuys halálát követő napokban Baselben jártam. Néhány barátommal meghallgattuk az itt közreadott beszélgetés nálam lévő hanganyagát. Dieter Koepplin az anyag publikálására bátorított. Amikor az Achberger-kör tagja, Peter Schata - Beuys valaha ebben a körben fejtette ki a szociális organizmusról szóló elméletét - fölajánlotta, hogy segít a kiadással kapcsolatos tennivalókban, hozzáláttam a munkának. Amikor Eva Beuys is szíves beleegyezését adta, az Urachhaus Kiadó pedig, amely már évek óta szeretett volna megjelentetni valamit Beuystól és Beuysról, kapott az ötleten, nekifoghattam a megvalósításnak. Barátaim készségesen segítettek, hogy időt, helyet és nyugalmat találjak, így a lehető legrövidebb idő alatt elkészült a munka. Köszönetem mindannyiuknak szól.
Mihály napján, 1986-ban
Volker Harlan Vissza

Fülszöveg

"Beszédbe kell elegyednem más emberekkel is és meg kell hallgatnom az érveiket, mert nem állíthatom, soha nem állíthatom, hogy amit létrehoztam, az objektíve és minden szempontból helytálló valami. Ezt senki nem állíthatja, legfeljebb azt mondhatja: amit létrehoztam, az a munkám eredménye és most további érveket kérek, mert még fejlődésben vagyok. Nem mondhatom, hogy valakinek hinnie kell az én ügyemben, ellenkezőleg, mindannak, amit az emberek ilyetén mód létrehoznak, úgymond kérdésként kell a világban állnia - ez kellene hogy legyen az új kultúrafogalom is -, mely kérdés kiegészítésre, javításra és fokozásra vár. Így lehet hitet tenni a művészetben is, hogy azt mondjuk, a művészet úton van valami felé, ezért pedig - a legáltalánosabban szólva - nem foglalhat magában olyan tökéletességet, mely a világszellem valamennyi lehetséges elvének megfelelne." (Joseph Beuys)

Joseph Beuys (1921-1986) a 20. század második felének egyik legeredetibb és legsokoldalúbb európai művésze volt. Hatalmas, a hagyományos műfaji határokkal radikálisan szakító életművének értelmezése és feldolgozása művészettörténészek, filozófusok, teológusok, antropofusok és környezetvédők egész seregét foglalkoztatja. Beuys művészetfelfogása értelmében művészetnek és életnek nem megbékélnie, hanem szüntelen kölcsönhatásban kell állnia egymással. A kibővített művészetfogalom és a szociális plasztika beuysi elmélete a műalkotást az élet valamennyi területére kiható teremtő folyamat végső stádiumaként értelmezi: a művészet az emberben zajló folyamat, mely a mozgáson át jut el a káosztól a formáig, ezzel a cselekvés, következésképpen a szabadság elvévé válik.

Volker Harlan (szül. 1938) Borchumban él, plébános. Festészet, biológiát, teológiát és művészettörténetet tanult. a természetfilozófia és az esztétika docense. 1983-ban a Witten/Herdecke-i Egyetem egyik alapítója,, melynek művészeti akadémiáját 1995-ig vezette.

"Hadd ajánljam e könyvet annak az olvasónak, aki kész elhagyni álláspontját, kész mozgásba lendülni, s a folyamatokat és szellemileg kreatív észlelésüket valóságosabbnak tartja, mint a dolgokat és a rendszereket." (Volker Harlan) Vissza