Mi

Fülszöveg

"Behozták azt az asszonyt, jelenlétemben kellett volna vallomást tennie. Ám az asszony makacsul hallgatott, és mosolygott. Észrevettem, hogy hegyes és roppant éles fogai vannak, s ez szép volt. Majd bevitték a harang alá, arca falfehér lett, s mivel szeme sötét és nagy - ez is nagyon szép volt. Amikor a harang alól kezdték kiszivattyúzni a levegőt, hátravetette fejét, félig lehunyta szemét, ajkát összeszorította, s így emlékeztetett valakire. Nézett rám, keményen belekapaszkodott a szék karfájába - nézett, amíg szeme végképp le nem zárult. Akkor kicibálták, elektródák segítségével gyorsan magához térítették, s ismét a harang alá ültették. Ez háromszor megismétlődött, de ő mégsem mondott egy szót sem. Mások, akiket vele együtt vittek oda, tisztességesebbnek bizonyultak: jó néhányan már elsőre beszélni kezdtek. Holnap mindnyájan fellépnek a Jótevő Gépezetének lépcsőfokain.
Habozni nem szabad - mert a nyugati lakónegyedekben még mindig káosz van, üvöltözés, hullák, vadak, és sajnos igen sok az olyan szám, aki az értelem árulójává lett. Ám sikerült ideiglenes falat emelni a keresztirányú, 40-es számú sugárúton, magasfeszültségű hullámokból.
S remélem, győzni fogunk.
Mi több: biztos vagyok benne: győzni fogunk.
Mert az értelemnek győznie kell."

Megelőzte korát. Remekműbe öntötte azt, ami később bekövetkezett, s kis híján évszázadunk keserű valóságává lett. Jevgenyij Zamjatyin - civilben jégtörőhajó-mérnők, a bátor zseni - megsejtette, hogy hová tarthatunk, ha nem vigyázunk, miféle embertelen társadalom fenyeget, a számokká torzult egyének szürke tömege, élén a mindenható Jótevővel. Közben kitalált egy új műfajt, az antiutópiát. Megírta a remekművet. Anyanyelvű, orosz kiadásának azonban nem örülhetett, 15 esztendővel megjelenése előtt, az életét pár esztendővel meghosszabbító emigrációban halt meg. Évekig, évtizedekig nem ismertük, nem ismerhettük. Legfeljebb hallásból. S azokból a művekből, melyek rá épülve, általa ihletve jelentek meg. Sajnos nem szülőhazájában, Oroszhonban, ahonnan el kellett mennie, mert elűzte a félremagyarázó, leegyszerűsítő önkény. Irodalmi és politikai.
Őt, az örökösen lázadót, aki semmit nem fogadott el, ami ellentmond az értelemnek. Ám hatása, mint búvópataké a cseppkőbarlangban, ott van minden képződményben, csodára ébresztő sztalaktitban és sztalagmitban. Ott van Huxley tíz évvel, Orwell negyedszázaddal később született, világhírű művében. Őt egy időre méltatlanul elfelejtették, de az idő igazságot szolgáltatott. Könyve, ha késéssel is, itt van közöttünk. Él, hat és figyelmeztet. Mellesleg, de nem utolsósorban szórakoztat is. Vissza