MFKI '81

Előszó

Az évkönyvünk előző /1979-es/ kötete előszavában már volt szó arról, hogy sok alaptudományos ismeretnek valahogyan alkalmazásig és termékig kell fejlődni, a kutató intézeteknek az innováció folyamatában lényeges szerepet kell játszaniuk. Ha az innovációs lánc egyes szektorait nézzük a jellegzetes szakember szükségletükkel, akkor körülbelül a következő képből indulhatunk ki:
Alapkutatás - Nagyon mély ismeretekkel rendelkező tudós
Alkalmazott kutatás - Nem annyira originális, inkább széleskörű ismeretekkel rendelkező tudós, természettudományosan tájékozott jó mérnök
Fejlesztés - Nagytudású mérnök, kapcsolattal az alapkutatás és termelés felé
Termelés - Mérnök, jó technológiai tudással és közgazdasági érzékkel
Értékesítés - Közgazdász, szervező, mérnök
Biztos, hogy ez az összeállítás nem végleges és nem is teljesen általános, mindazonáltal úgy érzem, hogy tartalmazza a lényeges vonásokat, és ahhoz elégséges, hogy a fejtegetéssel tovább lehessen menni.
Egy termék, vagy eljárás a kifejlődése során a teljes innovációs láncon végigmegy, amikor az egyik szektorból a másikba kerül, az eredményeket az egyik szektor gazdája átadja a másik gazdájának. Ez az eredményátadás elvileg lehetséges írásbeli dokumentumok átadásával, úgy hogy az emberek nem is találkoznak. /Lehet, hogy a 21. században a szektorok határán felállított óriásszámítógépek el tudják látni ezt a feladatot, de ma még ettől nagyon messze vagyunk/. Azt hiszem, ma a normálisan járható út az, hogy ha valamely szektorban végzett munka olyan stádiumba jutott, hogy közeledik a szomszédos szektorba adás ideje, a szakemberek kezdjenek egymással és a témával ismerkedni, és a munkát lezáró dokumentumokat /erre változatlanul szükség van/ ismerős ismerősnek adja át. Ha ez a kapcsolat nem így alakul, az innovációs lánc egyes szektorai között nincs kommunikáció, az innováció meghiúsul. Vissza