Irodalmi anyanyelvűségünk kezdetei az Árpád-kor végén

Előszó

A magyar irodalmi anyanyelvűség kialakulására eleddig uralkodó nézetek két tételben foglalhatók össze. Az egyik: nincs irodalom, míg az író olvasóközönségre nem talál, nincs anyanyelvű irodalom, míg az anyanyelven író, anyanyelvű olvasókat nem talál. Magyarországon ez a nagy találkozóin író és olvasója között, irodalmat alakító méretekben, csak a XV. század vége felé mutatkozik. Akkor, midőn a különféle szerzetesrendekben ezek női ágazataiban - lejátszódó reformok, fokozottabb szellemi igényeket ébresztenek. Ezeknek az igényeknek ébrentartására és kielégítésére állandó táplálékra, írott formában is, elkerülhetetlenül szükség volt. így jött létre a magyar anyanyelvűség, nagyobb arányokban első jelentkezése, a kolostori irodalom.
A másik tétel megfogalmazója, határainkon túli analógiákból indul ki. így a nyugati városi polgárság és a vulgaritás közismert kapcsolatának magyar megfelelőit keresve, lemondóan állapítja meg, hogy ez a hazai tájakon nem is létezhetett, illetőleg csak igen-igen csekély mértékben létezett. Nem volt ugyanis - e vélemény szerint - magyar nyelvű városi réteg. Olyan nem, mely a vulgaritást a nagy nyugati analógiák szerint kiformálhatta volna. Ez a magyarázata nyelvemlékeink csekély számának. Nem a török pusztítás, a hitújítás és vallásháborúk viharai semmisítették meg, esetleg még létezett Mohács-előtti irodalmi emlékeinket. Ezek bizony valójában az ismertnél nagyobb mértékben nem is létezhettek.
Mindkét nézet az előző filologizáló, szövegek származását vizsgálgató irodalmi búvárlatokkal szemben nagy haladást jelent, az irodalmiság "magas szellemtörténeti" kategóriájának lehetséges társadalmi vonatkozásait kutatja, éppen a vélt elindulás stádiumában. Különösen az első, nagy adatszerűséggel, magas színvonalon helyezi el, ránkmaradt első írott könyveinket, főleg másoltatásuk korának egy bizonyos aspektusába, a már említett szerzetesi reform eseményei közé.
A kép, ami tételeik nyomán kirajzolódik mégis igen szegényes. A XV- XVI. század elején kialakuló és bátortalanul, esetlenül, a kolostori élet szűkreszabott keretei között megszólaló magyar irodalomról lehet csak szó. És ez az irodalom is - ha igaz- szükségképpen kevés emlék lapjairól szólhat csak hozzánk. A Mohács-előtti magyarság szellemi alkotókészségének, mily kezdetlegességét, mily érdektelenségét és éppen ezért elkésettségét mutatja ez. Hogy a kép egészen sötét volta megdöbbentsen, nem kell éppen a nagy román vagy germán anyanyelvű irodalmakra gondolni, elég a környező cseh vagy délszláv egykorú anyanyelviséget például venni. Vissza