Mézeshetek

Előszó

Részlet a könyvből:
Mirabelle, Severn és Thames grófnője Honoria Lucasta Denveri hercegnőhöz

Kedves Honoria,

Péter tehát valóban megházasodott. Ismerőseim felének fűzfakoszorút rendeltem. Hallom, hogy a fűzfák ősszel elhullatják a leveleiket, de ha nem lehet mást kapni, csak száraz fűzfavesszőket, akkor is szétosztom, hogy a mellverés annál erősebb legyen.
Mondd meg nekem őszintén, mint őszinte asszony egy másik őszinte asszonynak; mi a véleményed a dologról? Egy cinikus embernek hálásnak kellene lennie, mert az a tény, hogy állandóan szerelmes, bájos, semmirekellő fiad egy oxfordi kékharisnya férje lett, tekintélyesen emelheti egy londoni szezon vidámságát. Nem vagyok elég vak ahhoz, hogy Peteren tömérdek póza ellenére ne látnék át, és ha tizenöt évvel fiatalabb volnék, már csak a tréfa kedvéért is férjhez mentem volna hozzá. De ez a leány húsból és vérből van! Azt mondod, hogy szenvedélyesen és gyengéden szereti, én pedig tudom természetesen, hogy egyszer volt valami ostoba históriája egy költővel, de mi az egy költő? Valaki, aki nem tud ágyba feküdni anélkül, hogy verset ne csináljon rá! Peternek egyébre van szüksége, mint valakire, aki rajong érte, kéz a kézben ül vele és verseket szaval neki. Peternek komikusan kedves szokása az, hogy mindig csak egy nő érdekli, ami hosszúlejáratú dolognál esetleg terhére lesz. Ma ugyan nem sok házasságról lehet feltételezni, hogy tartós lesz, azonban nem hiszem, hogy Peter egyedül, saját gyönyörűségére odaállna a törvényszék elé, válóperes félként; persze, ha arra kérnék, hogy vegye magára a házasságtörés vádját, magasan fennhordott orral teljesítené a kérést... Vissza