Csontváry-dokumentumok I-II.

Fülszöveg

Csontváry rejtélyes egyénisége, magával ragadó festészete régtől fogva foglalkoztatja a kötet szerkesztőjét. Számos Csontváry-írását követően állította össze a jelen kötetet, amely ez idáig a legteljesebb Csontváry szövegkiadás. Csontváry újabban felbukkant hírlapi cikkeinek jó részét s a kezébe került, nem egyszer töredékes feljegyzéseket, még ha számos esetben azonos témát érintenek is, teljes terjedelmükben közli. Az így kirajzolódó Csontváry-portré merőben eltér a művész széltében ismert arculatától. Kötetcímként választott kijelentése találóan jellemzi nyughatatlan, az anyagi világ határain túl-túllendülő szellemét, alapjában véve mélységesen vallásos lelkületét, végletes megállapításokra hajlamos, prófétáló alkatát. A kötetet szerkesztő művészettörténész a bevezetőben Kosztka Tivadar egyéniségének felvázolására s az írásai alapján kibontakozó világkép eszmetörténeti elhelyezésére tesz kísérletet, a záró tanulmányban képi motívumokból, Csontváry-szövegekből s a velük kapcsolatba hozott irodalmi forrásokból kiindulva vállalkozik a fő mű, a Baalbek tág, ismeretelméleti horizontot felvillantó értelmezésére. Csontváry emberi-művészi arculatának megismerését szolgálja a közölt szövegekhez s a bevezető és a záró tanulmányhoz is kapcsolódó gazdag jegyzetanyag.
1919 novemberében, Garlóczy Gedeon 24 éves fiatal építész Hültl Dezső műegyetemi professzor építészeti irodájában dolgozott. Anyai nagyapjának örökségéből a Véletlennek, vagy talán a sorsnak köszönhetően megvásárolta Csontváry Kosztka Tivadar hagyatékát, az elárvult műteremben maradt, árverésre szánt életművet, 20 000 svájci frank értékben. A család távoli rokonságban állott Csontváryval, Gerlóczy talán ismerte is, inkább csak hallomásból, de művészetéről sem sok képzete lehetett. Mint Garlóczy visszaemlékezéséből ismert, a műteremben való nézelődés közben véletlenül megrúgta az egyik hengert és abból a Magányos cédrus bontakozott ki. Ez oly döbbenetes hatással volt rá, hogy a teljes hagyatékot megvásárolta. A szemétkosárban tüzelésre váró kéziratokat elkérte a házmestertől, s hóna alatt két csomaggal indult haza.
Garlóczy Lehel Ferencet bízta meg az életmű monografikus feldolgozásával. 1922-ben jelent meg az első, majd 1931-ben az ún. második vázlat. Az életmű hányattatása ma már közismert és ugyanilyen hányattatás jutott osztályrészül a kéziratos lapoknak is. Lehel sokat idézett belőlük, az elsőként 1966-ban napvilágot látott Nagy önéletírás is bizonnyal az ő kompilációja. A kéziratok egy része azonban nem került vissza Gerlóczyhoz.
Gerlóczy a hatvanas években letétbe helyezte a megmaradt kéziratokat a Magyar Nemzeti Galériában. Ybl Ervin, Pertorini Rezső és Németh Lajos is itt tanulmányozhatták Csontváry írásos hagyatékának ezen részét. 1973-ban, a Csontváry Múzeum létesítésekor - Gerlóczy utasítására - a kéziratokat is a pécsi múzeum vette át. Itt került sor az anyag konzerválására, feldolgozására, a nehezen olvasható kézírásos anyag kezelhetővé tételére az ún. szövegkiadásnak az előkészítésére. A kéziratanyag 1993-ban került a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába, 1995-ben pedig a Galéria adattára vette át hiánytalanul, végleges megőrzésre. 1994-ben a pécsi múzeum igazgatója még megakadályozhatja, hogy a Gerlóczy-féle Csontváry kézirat megjelenhessen, 1995-ben azonban az Új Művészet Kiadó gondozásában, a Gegesi-féle kézirat kiadásával egyidőben végre közkinccsé válhat Csontváry hátramaradt írásainak összessége. Vissza