Metszetek

Fülszöveg

Lassacskán meg kell elégednünk az ember külső életével. És mi a belső élet? Az érzelmi, lelki, szellemi életnek milyen szerep marad? Napjaink európai embere hogyan élheti és éli meg a saját belső életét? Ha pedig megéli, vajon beszéljen-e róla másoknak, netán inkább magában töprengjen? A mai fiatalabb nemzedék tagjainak többsége ebbe az élethelyzetbe született bele. Persze akkor ezekkel a kérdésekkel találkozik. De akár el is hessentheti ezeket a kérdéseket, tudomást sem vesz róluk. Papp János verseskötete úgy fejezi ki a magáról magát kérdező embert, hogy ennek az élethelyzetnek az alakulására is rávilágít. Ez a fiatal férfi saját belső életének vívódásait és panaszait, kérdéseit és válaszait fogalmazza meg. Befelé fordulva és bezárkózva élte és éli meg a magányt. Szenved a magánytól, és mivel ezt egyedül magának vallja meg, mind súlyosabb magányba burkolózik. Közben azonban a magány megfogalmazásában, a költészetben feloldást is talál. A feloldásnak ezt az útját-módját ezért nem... Tovább

Fülszöveg

Lassacskán meg kell elégednünk az ember külső életével. És mi a belső élet? Az érzelmi, lelki, szellemi életnek milyen szerep marad? Napjaink európai embere hogyan élheti és éli meg a saját belső életét? Ha pedig megéli, vajon beszéljen-e róla másoknak, netán inkább magában töprengjen? A mai fiatalabb nemzedék tagjainak többsége ebbe az élethelyzetbe született bele. Persze akkor ezekkel a kérdésekkel találkozik. De akár el is hessentheti ezeket a kérdéseket, tudomást sem vesz róluk. Papp János verseskötete úgy fejezi ki a magáról magát kérdező embert, hogy ennek az élethelyzetnek az alakulására is rávilágít. Ez a fiatal férfi saját belső életének vívódásait és panaszait, kérdéseit és válaszait fogalmazza meg. Befelé fordulva és bezárkózva élte és éli meg a magányt. Szenved a magánytól, és mivel ezt egyedül magának vallja meg, mind súlyosabb magányba burkolózik. Közben azonban a magány megfogalmazásában, a költészetben feloldást is talál. A feloldásnak ezt az útját-módját ezért nem csak komolyan vette és veszi, hanem élete fontos részének tekintette és tekinti. Nem használja a sors fogalmát. A belső érzelmi, lelki, szellemi, hangulati élet elsőbbségét a külső élettel szemben azonban sorsszerűén vállalja akkor is, ha így a magány kényszerét is vállalja. Szembenéz ezzel a kényszerrel, de nem átkozza, nem gyűlöli. Még hálás is tud lenni, amiért ebben a szorításban rátalált a költészetre, mint a belső önismeret, az önvallomás, a feloldás, a szabad alkotás terére. Ezt is sorsszerűen éli meg és műveli. Költészetét ez a magatartás teszi kéménnyé és kifinomulttá, fájdalmassá és belenyugvóvá.
Székelyhídi Ágoston Vissza