Mesterségek szótára

Előszó

A magyar tud. Akadémia nyelvtudományi bizottságában 1882. év egyik őszi ülésén szóba jött, hogy az 1832-1835 évek óta az akadémia birtokában levő „magyar mesteremberek között divatozó műszavak" gyűjteményét ki kellene egészíttetni. El is határozta a bizottság, hogy e végből újból felhívást bocsát ki gyűjtésre, de most azt nem az akadémia tagjaihoz intézi, hanem az ipartestületekhez. E felhívást 1883-ban a bizottság elnöke Hunfalvy Pál és előadója Budenz József előadó írták alá, melyben az iparosokat, hazafiságukra hivatkozva, fölhívják, hogy az egyes műhelyekben most eltemetett mesterszókat gyűjtsék össze, hogy azok életre kelhessenek. A fölhíváshoz kérdőívek és egy, az asztalosság köréből vett mintaív volt csatolva. Az 1200 példányban szétküldött fölhívásnak igen sovány volt az eredménye. Mindössze csak vagy kétszáz válaszos ív érkezett vissza, melyeknek legtöbbjére - és az az akkori iparosság műveltségének egy fokmérőjének tekinthető - az volt egyszerűen írva „vissza" vagy ez „nem fizetünk elő", a mi arra is mutathat, hogy a fölhívást el sem olvasták. Összevissza mintegy negyven válaszban volt némi használható anyag. E tekintetben kivételek is voltak, így a budapesti sütőmesterek, a kéményseprők, a fésüsipartársulatok; Szabadkáról a most már néhai Döntő István sütőmester és Nagyváradról Mocsáry rézművesmester. Ezek lehetőleg kimerítően írták össze mesterszóikat. Érdekes volt az az ipartársulat, mely szókat ugyan nem küldött, de nagyfönnen azt írta: mi mindent magyarul nevezünk. Ez pedig tiszta magyar vidékről érkezett. E dicsekvő nyilatkozatnak magyarázata az, a mi egy ugyancsak e helyről beküldött más gyűjteményből kitetszett, hogy ők, a kik nem tudnak németül, az ilyenféle szavakat: szogni, hobli, folnerum, alzen, ampass stb. mind magyar szónak vélték. Vissza