Fülszöveg
Barácius Zoltán, a rövid életű zrenjanini és a tíz évig működő topolyai, majd a szabadkai színház egykori művésze vállalkozott elsőként arra, hogy felvázolja ez utóbbi együttes fejlődését és ennek keretén belül Virág Mihály rendező egy évtizedes munkásságát. Szemtanú lévén sorai hitelesek, vallomása meggyőző, mert arról ír, amit látott, tapasztalt.
1960-ban szerződött Szabadkára, amikor Dévics Imre, a magyar tagozat igazgatója és művészeti vezetője létrehozta a nagy változásokat. Mivel a társulat úgyszólván valamennyi értékesebb elődaásában szerepelt - Biedermann és a gyújtogatók, Koldusopera, Isten, császár, paraszt, Mohács, Bánk bán, Áfonyák, Légszomj, Caligula stb. -, azonos nézeteket valló társaival nemcsak a saját, hanem együttesének érvényesülését is megvívta a harcát. Annak az együttesnek, a sikereiért, amely két művét is színre vitte (Finom kis társaság, Szombaton és vasárnap). Barácius Zoltán életműve azonban ennél sokkal gazdagabb, hiszen az Újvidéki Rádió nem kevesebb,...
Tovább
Fülszöveg
Barácius Zoltán, a rövid életű zrenjanini és a tíz évig működő topolyai, majd a szabadkai színház egykori művésze vállalkozott elsőként arra, hogy felvázolja ez utóbbi együttes fejlődését és ennek keretén belül Virág Mihály rendező egy évtizedes munkásságát. Szemtanú lévén sorai hitelesek, vallomása meggyőző, mert arról ír, amit látott, tapasztalt.
1960-ban szerződött Szabadkára, amikor Dévics Imre, a magyar tagozat igazgatója és művészeti vezetője létrehozta a nagy változásokat. Mivel a társulat úgyszólván valamennyi értékesebb elődaásában szerepelt - Biedermann és a gyújtogatók, Koldusopera, Isten, császár, paraszt, Mohács, Bánk bán, Áfonyák, Légszomj, Caligula stb. -, azonos nézeteket valló társaival nemcsak a saját, hanem együttesének érvényesülését is megvívta a harcát. Annak az együttesnek, a sikereiért, amely két művét is színre vitte (Finom kis társaság, Szombaton és vasárnap). Barácius Zoltán életműve azonban ennél sokkal gazdagabb, hiszen az Újvidéki Rádió nem kevesebb, mint tizenegy hangjátékát sugározta, Létra című munkáját a berlini rádió is műsorára tűzte, A vadnyugat legfényesebb csillaga és Százszorcsúnyák című alkotását pedig gyermekszínházunk is bemutatta. Amint azt magáról könyve bevezetőjében mondja, volt a színházvezetés ellesége és barátja, bírálója és népszerűsítője, beszélt és hőzöngött akkor, amikor hallgatni lett volna ésszerűbb, és hallgatott, amikor csak az üvöltés ébreszthette volna fel tunyaságából sivár világunkat. Jóllehet már évek óta nyugdíjas, mert 1986-ban egy dogmatikus művelődési politika elől menekülve megvált az akkor már alternatívnak nevezett színháztól, ma is gyakran rendez és több vajdasági magyar újság munkatársa.
A Mestermutatványokban a magyar társulat fejlődésének arról a szakaszáról szól, amikor ez a színház az európai művészetek nagy áramaihoz csatlakozott. Virág Mihály rendező sokáig névtelen maradt, nehezen mentette meg az együttest a polgári színjátszás görcseitől, sablonjaitól, de minden tudását latba vetve rangos produkciókat hozott létre az örök megújhodás tehetségével. Messziről érkezett - gyermekoperettet rendező színész is volt -, de végül értékrendet bontott, majd újat teremtett, rendületlenül építgetve a házon belül a maga művészszínházát. Emberként, alkotóként tudatosan túllépett a hagyományokon.
A ma színházáról gyakran hallunk szélsőségesen ellentmondó véleményeket. Nemegyszer megkongatjuk a lélekharangot és válságtünetekről beszélünk. A hajdani - nyugodtan mondhatjuk: híres - magyar társulat és Virág Mihály munkássága hosszú távon vált értékelhetővé. Vezetése alatt gazdagabb, változatosabb lett a műsor, emelkedett az alakítások színvonala is. Másmilyenné tette a színházat és a színészeket, mint amilyenek addig voltak, más értékrendhez szoktatta őket is, a nézőket is. Így vált - ismét csak a szerző kifejezésével élve - a közönség nagykövetévé, aki megismertette egy vidéki város művészetbarátaival a drámairodalom legkiválóbb klasszikus és modern alkotásait.
Újságvágatok, fényképek, magnetofonszalagok őrzik a szabadkai színház múltját. A szerző ezeknek a dokumentumoknak a birtokában sem törekedhetett teljességre. Ha sorai helyenként netán provokálnak, ellenvéleményre adhatnak okot, saját védelmében minden bizonnyal joggal mondhatja el, hogy szükségesnek tartotta színházunk tegnapját védelmébe venni, mégpedig akkor, amikor az új »messiások« programnyilatkozatukban és a gyakorlatban is elvették a nemzeti színjátszás létjogosultságát, kétségbe vonva mindazt, ami a régi színházat hatásában, elismertségében és fennmaradásában jellemezte. Mert városunkban működött egy színház, amely a maga értékvédő breviáriumával nem a művészet ellen, hanem a művészetért dolgozott, létezett, és volt egy rendező, Virág Mihály, aki ezt a programot a magáévá tette és hűséggel szolgálta.
Róluk szól ez a könyv, Vajdaságban az első ilyen jellegű magyar nyelvű kiadvány, amelyet csaknem félszáz, ma már dokumentumértékű fénykép tesz színesebbé. Így aztán ez a kötet egy elmúlt korszak hiteles története, de ugyanakkor élvezetes olvasmány is egy jelentős művelődési intézmény tevékenységéről és egy kiemelkedő művész törekvéseiről és elért eredményeiről.
Vissza