Tanuság

Előszó

Részlet a könyvből:

"November hatodikán behallatszott a frontról az ágyúszó. A város belső, forgalmas részein nappal nemigen hallották. Elnyomta a villamosok, púposan megrakott teherautók, vontatók, tereptarka csapatszállító kocsik, az afrikai frontról idekerült homokszínű tiszti autók, katonai motorkerékpárok dübörgése. A rengeteg zajos szekér és stráfkocsi, amelyek szedett-vedett rakományukkal leginkább a mellékutcákba szorultak, s csak a hidaknál bújtak elő, hogy megtorlódva várjanak sorsukra, órákon át. Egyik szénát vitt, a másik lőszeres ládákat, a harmadikra mindenféle bútort raktak fel ügyetlen összevisszaságban, meg irdatlan vasidomokat, villanymotorokat, gépalkatrészeket. És a bakon ülők: mintha úgy szedték volna össze azokat is sebtiben, találomra, ahol éppen érték. Öreg népfölkelők, segédszolgálatosok, harcteret járt könnyebb sebesültek; forgalomból régen kivont, csőgallérú, mocskos egyenruhákban, vagy civilben, nemzetiszínű karszalaggal, éppen csak tábori sapkával. Sokaknak még sapka sem jutott. Egyik-másik szállítmánnyal feketeruhás, zöldinges, Árpád-sávos nyilas utazott, övében pirosgyűrűs kézigránátok, vállán géppisztoly. Máshol fegyveres magyar vagy német katona ült a kocsis mellett: a szállítmányt őrizték, vagy csak felkéredzkedtek a bakra gyalog jártukban... Ebben a kusza zsivajban az ember a saját hangját is alig hallotta, nemhogy a távoli ágyúszót. Hanem éjjel, a hajnal előtti mély csendben megrezzentek az érzékeny, öreg ablakok a nehéz ágyúk tompa dörrenésére." Vissza