Előszó
Egyszer, nagyon régen, amikor Sasadon még alig járt autó, lakótelepeket pedig még egyáltalán nem építettek, egy hatéves kislány bandukolt az anyukájával az iskola felé. Szeptember elseje volt, a...
Tovább
Előszó
Egyszer, nagyon régen, amikor Sasadon még alig járt autó, lakótelepeket pedig még egyáltalán nem építettek, egy hatéves kislány bandukolt az anyukájával az iskola felé. Szeptember elseje volt, a kislány - akit egyébként Krisztának hívták - azon a napon ment először iskolába.
Az iskola földszintes, hosszúkás épület volt, nem túl nagy. Hogy elférjenek, a gyerekek egy része délelőtt, másik része délután járt ide, aztán a következő héten cseréitek. A kis Kriszta osztályában csupa-csupa lány tanult, de voltak fiúosztályok is. Teltek-múltak az évek, Kriszta nőtt-növekedett. Jól tanult: a tanító, majd a tanár nénik elégedettek voltak vele. Egy szép, kora nyári napon aztán megkapta az utolsó, a nyolcadikos bizonyítványát is, elbúcsúzott tanáraitól és osztálytársaitól, mert a következő ősszel már a gimnáziumot kezdte el új helyen, új tantermekben, új osztálytársakkal.
Amikor Kriszta már egészen felnőtt, és majdnem minden iskoláját kijárta, feleségül ment egy kedves fiúhoz és született egy csomó gyerekük: szám szerint négy - három lány, majd egy fiú, hogy az apuka is örüljön. Ahogy a négy gyerek felcseperedett, őket is mind a régi iskolájába vitte Kriszta. Az iskola addigra nagyot változott: a hosszú, kicsi, sárga épület mellé egy nagy, szürke épületet építettek, hogy elférjenek benne a gyerekek, akik egyre többen és többen jöttek ide tanulni.
El is fértek. Itt tanult a legnagyobb lány, akit anyukája után Krisztinek hívtak. Utána Eszti következett. Hamarosan a szomszéd oviba kezdett járni a kishúguk és a kisöccsük is, és volt egy olyan év is, amikor mind a négyen egyszerre jártak az iskolába.
Vissza