Előszó
Kortörténet ez a könyv. Egy eltűnt világ metszete. Mert az erdőnek, a mucki erdőnek is van története, születése és újjászületése. Az erdő - ha engedik - mindig újjáépíti önmagát. Lélektisztitó dokumentális mesekönyv ez, amelyet egy olyan EMBER írásaiból gyűjtöttem össze, aki három évtizeddel ezelőtt öltötte magára a zöld váll-lapos egyenruhát, amit azóta is visel, igaz, ma már csak piros betűs ünnepeken. Pedig nem született ő sem katonának, de még írónak sem. És lám, mindkettő lett. Katona — határőr alezredes, író-újságíró —, aki panyókára vetve hordja a világot, vagy ahogy ő mondja: „én már pertut ittam a sorssal". Mosolyogva legyint és ballag tovább kopott farmerjában és jobb vállán ott imbolyog az avítt válltáska. Összeszoktak, mint fák az erdőben, ahol varázslatos manók élnek, beszélnek, és titokzatos üzenetüket csak a szél hangjai, a madarak szárnyalása, az avar ropogása közvetíti. Az ő varázslatos erdejében a fák egyenesen állnak, dacolva a széllel, a manókkal, a mesékkel, az idővel, az előítéletekkel, és azt hirdetik: mindig több a fa, mint a favágó, bár az utóbbiakból egyre több van. Ám az erdők minden mesterkedésünk ellenére körülvesznek bennünket, a falvakat, az utakat, az életünket. Az erdők úgy ölelnek, mint az első szerető és a következő, mindig jól és megismételhetetlenül. Az erdők verseit, történetei csak kevesen értik meg. Szendrei Mihály ezen kevesek egyike. Ő tudja, hiszi: az Élet fája valahol ott van legbelül, talán egy tisztáson. Mosolyogva fogadja a pofonokat és mosolyai időnként felérnek egy-egy pofonnal, pedig többnyire szeretik, mert feltétel nélkül elfogadja az embereket. Ettől persze esetenként úgy pofára esik, hogy egyedül nagyon nehezen tudna felkelni. Ám mindig van a közelben egy jó barát, aki felsegíti. Sőt. Leporolja ruháját. Talán azért, mert miközben cimborál az ördöggel, az angyalokkal is jóban tud lenni. Így él ő erdejében, ahol a fák politikát és szavakat nem dolgoznak fel. Azt csak megélik. Viszont a kor fűrésze valamennyi erdőn irtásokat vág az ő erdejében is. Az ember dönthet: óvja, vagy irtja az erdőt. Szereti, vagy pénzt csinál belőle. Ez a könyv azt üzeni mindenkinek: fákat kell nevelnünk, hogy utódjaink árnyékukban játsszanak és gyümölcsöket szedjenek róluk és a fák állva éljenek, s ha eljött az idő, állva halljanak meg. Kell-e több a létezéshez, vagy csak egy mese hazug műerdőkről, elektronikus állatokról és méretre szabott tisztásokról? Távoli múltunk gyökerei a fák alatt vannak, ha kivágják őket, megszűnünk létezni. Ezek a történetek rólunk, s nekünk szólnak. Ebben az erdőben mi vagyunk a fák, olyanok, amilyenek, de mégis csak egy erdő aktív, élő tagjai. Életünk ott van minden évgyűrűben, észrevétlenül növekszik, magában zárva örömet, bánatot, szerelmet, csalódást, hitet és nemhitet. Aki elolvassa ezt a könyvet valahol, valamelyik történetben, vagy versben biztosan megtalálja önmagát. Akár járt a mucki erdőben, akár nem.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal