Előszó
Részlet a könyvből:
Magasan a város fölött, karcsú oszlop tetején állt a boldog királyfi szobra. Tetőtől talpig be volt aranyozva finom aranyból vert vékony levélkékkel, két ragyogó zafirkő volt...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Magasan a város fölött, karcsú oszlop tetején állt a boldog királyfi szobra. Tetőtől talpig be volt aranyozva finom aranyból vert vékony levélkékkel, két ragyogó zafirkő volt a szeme és nagy, piros rubintdarab tündökölt a kardja markolatán.
Csodálták is ám nagyon a királyfit.
- Olyan szép, mint valami szélkakas, - jegyezte meg az egyik városi tanácsos, aki azt óhajtotta, hogy híre keljen művészi ízlésének ; - csakhogy nem egészen olyan hasznos - tette hozzá azon való félelmében, hogy kétségbe ne találják vonni gyakorlati érzékét, aminek a hiányával igazán nem lehetett volna vádolni őt.
- Miért is nem vagy olyan, mint a boldog királyfi? - kérdezte egy érzékeny lelkű anya kicsi fiacskájától, aki nyafogva kérte tőle a holdat. - A boldog, királyfi sohasem nyafog semmiért.
- Örülök, hogy van a világon valaki, aki egészen boldog, - dünnyögött magában egy csalódott férfiú, miközben bámészkodva nézte a csodálatos szobrot.
- Mintha csak angyal volna, - mondogatták az árva gyermekek, mikor kifelé tódultak a székesegyházból, ragyogó skárlátszín kabátkájukban, tiszta, fehér köténykével.
- Hogy tudjátok? - szólt a számtantanár. - Hiszen sohase láttatok angyalt...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal