Mesék a múltból és a jövőből

Előszó

Részlet a könyvből:
A Balaton partján, hullámzó szomorúfűzek ölén, egy fehér kerítéses házban lakott Laura. Már lehullottak a levelek, csípett a hideg, de a napocska még kínálgatta erőtlen ajándéksugarait. Laura is kinn játszott a kertben. Szerette az őszt, a ropogós leveleket, a fák furcsa, pihentetően érdes illatát. Éppen ezért gyakran felkapaszkodott rájuk, hogy minél közelebbről érezze. Laura nagyon kíváncsi teremtés volt. Mindenhova belebújt, mindenre felmászott, mindent tudni, látni és érezni akart. Szülei hol a létra, hol a téglarakás tetejéről imádkozták le a kislányt. De Laurára haragudni nem lehetett. Mikor pirospozsgás arcocskáján megjelentek a griberlik, s csacsogva fecsegte bocsánatát, hogy csak tudni akarta, milyen édesen zizegnek a levelek odafönn, Laura mamájának könny szökött a szemébe.
Egyszer, mikor a lakásban megcsörrent a telefon és anyukája besietett, hogy felvegye, Laura úgy döntött, felfedezi a kert legtitokzatosabb részét. Arra számított, hogy az alacsony tölgyfák és sombokrok sűrűjében biztos egészen másként suttognak majd hozzá a levelek. Márcsak azért is izgatta a buja bozótos, mert akármikor arra indult, anyukája rácsattant:
-Laura! Ne menj arra, tudod, hogy veszélyes!
Laurának fogalma sem volt arról, hogy mi olyan veszélyes, de ha egyszer azt mondták, akkor biztos úgy is van. De azért borzasztóan izgatta, hogy mi lehet ott annyira, de annyira veszélyes. Vissza