Mese, mítosz és modernség

Fülszöveg

A mese sajátos képződmény a műfajok sorában. Hiszen azon túl, hogy mindazokon a történeti átalakulásokon, osztódásokon, variációkon keresztülment, mint "műfajtársai", sok speciális probléma is felmerül vele szemben. Hiszen itt nemcsak az irodalom berkein belül játszódnak le ezek a változások, hanem a mai értelemben vett autonóm művészet határain túl nyúlnak a problémák ágai-bogai. Mindenekelőtt a mese az eredeti, irodalom előtti formái irányába: a varázsmesék, a folklór birodalma felé. De éppígy meghosszabbíthatjuk a kérdéseinket a gyerekmese, és ezen keresztül a mesei hatásmechanizmus irányába, vagy a bennünk élő örök emberi tapasztalat, az archetípusok és a mélylélektani meseelemzés felé.
Mindezek a kérdések önmagukban is elég izgalmasak, hát még, ha az egymáshoz fűződő kapcsolataikat nézzük: hogyan függ össze a mitikus és a gyermeki gondolkodásmód, miért talál mindkettő megfelelő formanyelvre a mesében? Miért használnak fel mesemotívumokat modern szerzők, hogyan élnek ezzel az örökséggel, miben (és főleg: miért) térnek el a varázsmesék gondolkodásmódjától, jellemző elemeitől, szimbolikus tanulságaitól? Hogyan alakítja át az irodalom autonómmá válása a mese csodáit? És viszont: mivé lesznek a csodák modern világunkban?
A fenti írás ezekre a kérdésekre keresi a választ néhány olyan, mára már klasszikussá vált mese összehasonlító elemzésével, mint a Diótörő és Egérkirály, a Hókirálynő vagy a Micimackó.
Papp Ágnes Klára kritikus és irodalomtörténész. A kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem magyar tanszékének vendégtanáraként és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójaként világirodalommal, mesekutatással foglalkozik. Vissza