Merre, Magyarország? II.

Fülszöveg

Magyarországon (és általában a közép- és keleteurópai térségben) a társadalmi átalakulás folyamatában már eddig is súlyos válságjelenségekkel kellett szembesülni. E jelenségek eluralkodása az elkövetkező két-három éven belül könnyen szülhet általános nemzeti, társadalmi és európai szintű válságot, melynek megelőzésére egyelőre sem politikai erő, sem megfelelő terv nem mutatkozik - sem országon belül, sem európai szinten. A gazdaság, a politikai és a szellemi élet egyelőre romló állapotában kell végbevinni a társadalmi rendszer átalakítását az egész térségben, és ez a folyamat még súlyos, az európai békére is veszélyes nemzeti, nemzetiségi ellentétekkel és ellenségeskedésekkel terhelődik.
Ilyen helyzetben Magyarországnak - és a magyarságnak általában - nemzeti összefogásra, társadalmi békére és pontos helyzettudatra lenne szüksége. Ezzel szemben a rendszerváltás folyamán egyre tágult a szakadék a nép és a hatalmi központok, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom intézményei között. Sem a kormány, sem a parlamenti pártok mögött nincs valóságos társadalmi támasz. A nép passzív rezisztenciával, tudatos elfordulással válaszol az ország állapotához mindenképpen felelőtlen és méltatlan hatalmi harcokra, az egyéni érdekeket és hatalmi ambíciókat érvényesítő tülekedésre épp úgy, mint az elvtelen paktumok és családi hatalomkoncentrációk politikájára.
A magyar társadalom közérzetére egyszerre jellemző az átalakításra és az új helyzetekhez való alkalmazkodásra, az életfeltételek újrarendezésére való készség, és ugyanakkor a létbizonytalanság, a félelem és a kilátástalanság érzése. A társadalmi, állami és politikai szervezeteknek olyan intézkedések meghozatalára kell törekedniök, amelyek mind a valóságos helyzetre, mind a közérzületre a lehető legrövidebb időn belül jótékonyan hatnak és a közeli jövőre nézve bíztatást jelentenek a nemzet egészének. Csak így előzhető meg a kialakult válság további elmélyülése és a társadalmi feszültségek kezelhetetlen felhalmozódása. Vissza