A kanizsai várásatás

Előszó

Sokan és sokat írtak már a kanizsai vár történetéről, az országos, sőt európai hírű hadi eseményekről, amelyek a XVI-XVII. században a vár bástyái, falai között és környezetében végbementek. A szerzők több-kevesebb hozzáértéssel elevenítették meg az írott források és az egykorú, vagy csaknem egykorú ábrázolások alapján a vár életét. Magáról a várról mint építészeti emlékről azonban - a források hiteles tanúsága ellenére is - csak homályos elképzelések láttak eddig napvilágot.
Méri István rendkívül gondos, kritikus forráselemzéssel és a terepnek minden apró részletére kiterjedő megfigyelésével elsőként azonosította az ábrázolásokról ismert erődítményt a kívülállónak ma már szinte semmit el nem áruló, a szakember kutató szeme előtt is nehezen feltárulkozó helyszínnel. Elméleti következtetéseit ásatásai a valóságban igazolták.
A kanizsai vár ásatásának feldolgozása Méri István utolsó, töredékesen maradt munkája. Egyre súlyosbodó betegsége, majd 1976-ban bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy a kéziratot végleges formába öntse. Bár a tanulmányt maga is csak vázlatnak tekintette - a munka alcíme is utal erre -, bizonyos fejezeteket részletesebben ki akart még dolgozni. így pl. a várbirtok településtörténetének megrajzolása, a vár feltárt központi épületének hazai-külföldi párhuzamokkal való összevetése, a leletanyag elemzése örökre kimaradt e feldolgozásból, de nem készült el a tanulmány befejező fejezete, az eredmények összefoglalása sem.
Az ásatásokon nem vettem ugyan részt személyesen, de a feldolgozás munkáját - mint Méri István közvetlen munkatársa - pontról pontra végigkísérhettem, útmutatásai szerint készítettem a rajzokat is. Jól ismertem gondolatmenetét, munkamódszerét és ezért nekem jutott az a megtisztelő, de felelősségteljes feladat, hogy a félbemaradt tanulmányt a nyilvánosság elé bocsássam.
Lehetőség szerint mindenütt ragaszkodtam az eredeti megfogalmazáshoz, a kézirat szövegét csak azokon a helyeken változtattam meg, ahol a szakterület legújabb eredményei ezt feltétlenül szükségessé tették (a jegyzetekben a saját megjegyzéseimet K. J. betűkkel jelöltem). Bizonyára maradtak olyan részletek, amelyeket a szerző újra fogalmazna, vagy kiegészítene. Úgy vélem azonban, hogy a tanulmány mostani, csonka alakjában is biztos alapja a további kutatásoknak s egyúttal méltóképpen idézi Méri István munkásságát, ugyanakkor Kanizsa láthatatlan, monumentális történelmi emlékét is.

Kovalovszki Júlia Vissza